Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 1. szám - Az Atya éve - Gál Ferenc: Isten az Újszövetségben
42 Gál Ferenc az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr” (Mk 12,29). Szent Pál, aki any- nyira hangoztatja Krisztus istenségét, így ír: „Talán csak a zsidóké az Isten, s nem a pogányoké is? Bizony a pogányoké is. Hiszen ugyanaz az Isten teszi megigazulttá mindkettőt a hit által” (Róm 3,29-30). „Tudjuk, hogy csak egy Isten van, bár beszélnek istenekről az égen és a földön. Nekünk azonban egy az Istenünk...” (lKor 8,4-6). Az Ószövetség szigorú egyistenhívése és a bálványoktól való irtózása folytatódik az Újszövetségben. Az egy igaz Isten mellett a keresztényeknek nem lehet más istene, nem szegődhet senki és semmi másnak a szolgálatába. Sem a mammonnak, se a hasának, sem a bálványoknak, sem a sötétség fejedelmeinek, sem az istenné kikiáltott római császárnak (Mt 6,24; Lk 12,19-21; 2Kor 6,16; Gál 4,8-11; Fii 3,19). Istennek mindenki előtt mg kell adni, ami őt illeti, reá kell hagyatkozni, hozzá hűnek lenni a végső veszélyben is, egészen a vértanúságig. A kereszténységet éppen a szigorú egyisten-hit miatt sohasem érte a pogány vallások végzete: itt nem lehetett az isteneket egymással szembeállítani és kihasználni az emberi önzés javára. Ugyanaz az Isten a szerető Atya és ugyanaz a rettenetes bíró. Számon tartja hajunk szálait, de képes a testet és a lelket is kárhozatba dönteni. A gyakorlati keresztény életben a félelem, a szeretet, a bizalom, a hódolat mindig ugyanarra az Istenre irányul. A Szentírás nyelvhasználata tehát az, hogy az Atya, Fiú, Szentlélek az Isten. Ha az egyes személyeket külön-külön is Istennek mondja, csak úgy értheti, hogy mindegyik személy ugyanaz az Isten. Az egy isteni természet három személyes én-ben él, az Atyában, Fiúban és Szentiélekben. A köztük levő különbség nem lehet valami lét-többlet, hanem csak valami szembenálló viszonyosság. így lehetséges, hogy mindegyik személy azonos az istenséggel, egymástól mégis valóságosan különböznek, mindegyik igazi én.
