Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 1. szám - Az Atya éve - Batut, Jean-Pierre - Török József (ford.): Mindenható Atyaisten
MINDENHATÓ ATYAISTEN 13 Mi történt tehát az isteni mindenhatósággal, hogy manapság az eddig felvázoltaktól olyannyira különböző képzetet idéz föl bennünk és gyakran inkább valami isteni önkényre, vagy bíráskodásra emlékeztet? Most csak nagy vonalakban lehet fölvázolni annak a teológiai felejtésnek az állomásait, amelynek súlyos következményeire nem lehet elégszer fölhívni a figyelmet. Origenész számára éppen úgy mint a többi Nicea-előtti egyházatya számára Isten Fia a maga fiúságában közvetítő Isten és a világ között. Ő egyszerre „Isten felé” (Jn 1,1) és felénk fordult: mint „minden teremtmény között Elsőszülött” (Kol 1,15), az ő teremtésük és istenivé válásuk szolgája.11 Ennek a Szentíráshoz nagyon hűséges megközelítésnek az egyik véglete a Fiú szerepének fölfogása a szubordinacionizmus szerint, vagyis a Fiú alacsonyabb szinten létezik, mint az Atya. Ezt a szubordi- nacionizmust nem kell eltúlozni, inkább a teológiai megfogalmazás, mint a lényeg problémája. Egészen addig, ameddig nem kérdő- jeleződik meg a Fiú istensége, ez a szubordinacionizmus tökéletesen tartható, sőt nagyon termékeny a keresztény gondolkodás számára, mivel segít a Fiú személyében felszínre hozni az Isten immanenciájá- nak és transzcendenciájának paradox voltát: a Fiú az, aki által az Isten teremtvén és megváltván közli önmagát. Ugyancsak ő az, aki által az Atya (aki önmagában mindenható, vagyis pantodünamosz) a mindenség szuverén ura (pantocrator). A Niceai Zsinat (325) végzetes csapást mért az effajta teológiára. A zsinati atyák abbeli félelmükben, nehogy az ariánus eretnekség alá lovat adjanak, mert ez az eretnekség a Fiúban kevésbé a közvetítőt, mint inkább az összekötőt (sem igazán isteni, sem igazán teremtmé- nyi) hangsúlyozta; inkább igyekeztek belefoglalni a Fiú közvetítését az ő kettős, isteni és emberi összetettségébe: ha a Fiú közvetítő, akkor nem mint a préegzisztenciában létező Fiú, hanem annyiban, amennyiben emberré lett és létezik ezentúl, mint majd később mondják, „két természetben”. Ettől fogva a teremtetlen és a teremtett közötti különbségtétel az, ami befolyásolja a teológiai gondolkodást. Ez a kü- 11 11 Egyrészt, „ő Istennél marad és ezért ő az első, aki istenséggel átitatódik”, másrészt ő adja azoknak, akik arra képesek, hogy „istenivé legyenek, merítvén Istennél s jóságában megosztja velük bőkezű ajándékait” (Szent János magyarázata, 11,17).
