Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 1. szám - Szentlélek éve - Meyer, Hans Joachim - Gál Ferenc (ford.): Politikai okosság
56 Hans Joachim Meyer Hans Joachim Meyer Politikai okosság Sokak szemében a politikai okosság egyet jelent a ravaszsággal, vagy az óvatos alkalmazkodással. Vannak még más meghatározások is: kijátszani másokat, mosolygó arccal félrevezetni, udvariasan félreállítani, stb. A történelem sok példát szolgáltat rá és korunkban is találunk hasonlókat. Az okosság kiterjed a célra és az eszközök meg- válogatására. A kérdés tehát ez: milyen kapcsolatban áll az okosság az alapelvekkel és az azokból adódó célokkal? Továbbá: milyen eszközöket szentesít a cél? A történelem folyamán mindkét kérdésre különféle válaszokat adtak, egymásnak ellentmondókat is. Arisztotelész a Nikomachoszi etikában írja: „Igazán okos csak a jó ember lehet” (VI, 12). Ez nála az emberről kifejtett tudományából következik. Szerinte ugyanis az ember alaptörekvése a boldogság keresése, ami a legnagyobb érték. De a boldogságot csak a társadalom közös életében találhatjuk meg. Ha az egyén viselkedésével a közjót mozdítja elő, akkor okosan él. Bár Arisztotelész nem értett mindenben egyet az akkori athéni politikai viszonyokkal, nem látott olyan nehézségeket, amelyek miatt a polgárok nem működhettek volna együtt a közösséggel. Ezzel szemben viszont Sirák fia, az egyik ószövetségi kánoni könyv szerzője, éles ellentétet lát az Istentől jövő „okosság” és a világ okossága között. A bölcsesség kezdete az Úr félelme, s az az igazi bölcsesség, ha teljesítjük az Úr törvényét. Mivel Sirák fia számára minden újdonsággal ellentétben az istentisztelet pontos végzése volt az alapvető érték, azért mondhatta a törvény betartását a legnagyobb okosságnak. Mit lehet kezdeni olyan okossággal, amely eltávolít a bölcsességtől? Erre így válaszol: „Inkább légy kevésbé okos, de istenfélő, mint éles eszű és a törvény elhanyagolója. ” Ez igaz és egyszerű.