Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - Vedd a Szentlelket - Guitton, Jean - Török József (ford.): Isten és a tudomány (Részlet)
44 Jean Guitton Isten képmása J. G. - íme, elérkeztünk párbeszédünk végére. Találkozásaink során a klasszikus tudomány által magasra és szilárdra épített falon egy hasadékot nyitottunk. A szóban forgó fal mögött, jelenleg ködökbe burkolózott vidéket veszünk ki, varázslatos tájat, a végtelenségig bonyolult rajzolatút, melynek látóhatára mérhetetlenül messze van. A kvantumelmélet fényében, az új magyarázat révén számos titok megvilágosodik, s egyfajta koherenciát mutat, miközben egyik sem veszít akár egy szemernyit is eredeti igazságtartalmából. Különösen a modern fizika segít ezt meglátni: az ember szelleme alámerül a mélységekbe, jóval a személyes öntudat határain túlra merészkedve: minél mélyebbre száll alá, annál inkább közeledik az egyetemes alaphoz, amely összeköti az anyagot, az életet, az öntudatot. I. I. B. - Arra támaszkodva, amit ön kijelent, elég itt arra a szokatlan kísérletre emlékeztetni, amelyet a francia Léon Foucault végzett 1851-ben. Gondoljunk vissza: ekkortájt még nem rendelkeztek tapasztalati bizonyítékkal arra vonatkozóan, hogy a Föld saját tengelye körül forog. Ennek bebizonyítására Foucault tehát súlyos követ függesztett egy hosszú kötélre, melyet a Panthéon boltívén rögzített. A kísérletet végző tudós tehát hatalmas méretű ingaórával rendelkezett, amely e szép tavaszi napon lengeni kezdett. És ekkor elkezdődött a rejtély. Foucault, legnagyobb meglepetésére azt észlelte, hogy az óra lengési síkja - vagyis az irány, amelyben az oda-vissza mozgása történt - nem állandó, hanem függőleges tengely körül forgott. Jóllehet az óriási inga kelet-nyugati irányban kezdett el mozogni, néhány órával később már észak-déli irányban zajlott a mozgás. Minek következtében? Milyen okból? Foucault egyszerűen azt felelte, hogy ez az irányváltoztatás csak látszat volt: szerinte valójában a Föld az, ami az inga alatt elfordult, és a lengés síkja változatlan maradt.
