Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 1. szám - Szentlélek éve - Waldenfels, Hans - Gál Ferenc (ford.): A vallások tanítása az üdvösségről

26 Hans Waldenfels dását a túlvilágra helyezte, ami igaz ugyan, de a hitnek, a reménynek és a szeretetnek már itt is vannak élményszerű megnyilatkozásai. A keresztény életforma, a szeretet gyakorlása, a közösség lelkesítő ha­tása mind beletartozik a vallásos életbe. Bár a kereszténység sokféle gyakorlati megoldást ajánl, amelyek az üdvösség kiérdemlésének szolgálatában állanak: nevelés, gondoskodás, gyógyítás, misztikus elmélyedés, de Jézus élete ennél gazdagabb volt, s annak követését is át kell vinni a gyakorlatba. 10. Boldogság és áldás Az emberek különböző alkalmakkor szerte a világon kívánnak egymásnak boldogságot és áldást. Az űj év és az évfordulók tele van­nak ilyenekkel. Ezek mögött az a tapasztalat áll, hogy a baj és szen­vedés idejét sokszor felváltja a békés korszak. A hívő emberek pedig remélik Isten segítségét. Sőt az ember maga is igyekszik legyőzni a rosszat és elviselhető jövőt akar kialakítani. A vallás azonban több, mint az ilyen természetes megnyilvánulás. A vallásnak van határozott célja és feladata. Egyrészt az embert megtérésre, az erkölcsi jó elfo­gadására kell elvezetni, ami együtt jár a megtéréssel, a belső átala­kulással; másrészt világossá kell tenni, hogy a teljességet, az üdvössé­get nem képes maga kialakítani, hanem csak felülről kaphatja. Attól, aki Ura az életnek és a mindenségnek. Ebben a széleskörű meggyő­ződésben hirdeti a kereszténység az üdvösséget. Meggyőző ereje an­nak van, ami a keresztény vallás igazi témája: A názáreti Jézusban az isteni személy emberré lett és egyszerűen bemutatta az élet értelmét és az üdvösség útját. Egyúttal azt is bizonyította, hogy az üdvösség­nek ő az osztogató ja. Ő minden ember számára meghirdette az üd­vösséget és arról is biztosított, hogy az eléréséhez szükséges eszkö­zöket is megadja. Az eszközök felhasználása természetesen függ az egyes ember tehetségétől, külső és belső adottságaitól. Csak így be­szélhetünk az adomány és a kötelezettség, az elfogadás és együttmű­ködés összhangjáról. Az emberi személy üdvössége csak annak átélé­se lehet, hogy őt a személyes Isten, a Teremtő, egészen elfogadta. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom