Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - Vedd a Szentlelket - Vanhoye, Albert - Gruber László (ford.): A papság a Bibliában
A PAPSÁG A BIBLIÁBAN 17 3. Közvetítői kísérlet Látva a papi feladatok e sokféleségét, mindazonáltal lehetséges egy bizonyos sorrendet felállítani közöttük. A pap elsősorban a kultusz, illetve Isten számára kiválasztott és fölkent ember volt (vö. Kiu 28,1; 29,1). A papok nagy kiváltsága, hogy Isten színe elé járulhattak a szentélyben. A pap, ha nem volt kedves Isten előtt, értéktelen személynek számított. Ahhoz, hogy kedves legyen Isten előtt, számos rituális előírásnak vetette alá magát, melyek elkülönítették a profán világtól, és képessé tették arra, hogy áldozatot mutasson be, melyet az oltár tüze mintegy, szimbolikusan, Isten elé vitt. Másrészt, neki kellett arra felügyelnie, hogy a kultusz a benne résztvevők esetleges rituális tisztátlansága miatt nehogy érvénytelen legyen Isten előtt. Az a tény, hogy a leprát igen súlyos tisztátalanságnak tartották, magyarázza a papoknak adott, vele kapcsolatos intézkedéseket: teljesen ki kellett zárni a kultuszból minden leprást, különben a pap akadályozva lett volna az Isten felé tartó „fölemelkedésében”. A pap többi feladatai egyfajta „leszállásnak” felelnek meg, s az ő Istennel való rituális találkozásából erednek. Az Isten általi elfogadásnak mindenki számára kedvező következményeket kellett eredményeznie. A pap kapta azt a képességet, hogy nehéz ügyeket tudott megoldani, s közölni tudta a boldog élethez szükséges magatartást jelző isteni választ; ő biztosította a nép számára az elkövetett vétkek megbocsátását és az előidézett csapások megszűnését; továbbította az isteni áldást, mint a jólét, termékenység, siker és béke forrását. Összegzésként: az Ószövetség engedte megsejteni, hogy a pap lényegi feladata a közvetítés gyakorlása volt. Ez tette lehetővé, hogy a nép megfelelő viszonyban éljen Istennel és így boldogságra találjon. Mindazonáltal látnunk kell, hogy ezt a közvetítői aspektust kevésbé emelték ki. A figyelem sokkal inkább a papnak kijáró tiszteletre irányult. A rituális előkészületek által elnyert sajátos szentsége következtében a főpap a közönséges halandók fölött álló személynek számított. A Sirák fia könyv Áronra vonatkozó első szava éppen ez: „Egy másik szentet is felmagasztalt, Áront“ (Sir 45,6). A magasztos jelzők részletesen leírják túláradó boldogságát, s ragyogó alakját (Sir 45,7-13; 50,5-11).
