Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 3. szám - Veni Sancte Spiritus - Hildebrand, Dietrich von - Török József (ford.): Vallás és szépség
28 Dietrich von HILDEBRAND Vallás és szépség A szépség fontos szerepet játszik a vallásos kultuszokban. Egy istenség imádásának a cselekedete lényegileg már tartalmazza azt a vágyat, hogy szépséggel vétessék körül az istenségnek megadott kultusz. Ezt a szépségre törekvést, amely a vallásos kultuszban jelentkezik „esztétizmus- nak” nevezni - amint azt bizonyos idő óta egyre növekvő lendülettel számos katolikus teszi - jelzi, hogy sokan hamis fogalommal rendelkeznek mind a vallásos kultusz, mind a szépség tekintetében. Ez világosan jelentkezik, ha elemezzük az esztétizmus természetét, ahelyett, hogy kizárólag polémikus jelszóként alkalmaznánk. Az esztétizmus értelméből kiforgatott, vagyis lényegileg romlott magatartás a szépséggel kapcsolatban. Az „esztéta”1 úgy élvezi a szép dolgokat, amint az ember egy jó bort ízlelget. Nem a szépség önmagában birtokolt értéke iránti tisztelettel és megértéssel közelíti meg őket - noha ez az érték azt kéri, hogy neki megfelelő avagy hozzá méltó módon válaszoljanak rá hanem abban csak az önmagáért létező, szubjektív kielégülés forrását látja meg. Mi több, ha az „esztéta” kellően kifinomult ízléssel és alapos ismeretekkel rendelkezik, akkor a magatartása akadályozza meg abban, hogy a szépség természetének igazságot szolgáltasson. Először is, érzéketlen az összes többi érték iránt, amit a szép tárgy birtokolhat. Bármi legyen egy helyzet témája, ő kizárólagosan saját „esztétikus” élvezete vagy gyönyöre szempontjából tekint mindenre. Nem abban áll a tévedése, hogy túl nagy értéket tulajdonit a szépségnek, hanem abban, hogy elhanyagolja a többi alapvető értéket, légióként az erkölcsi értékeket. Egy helyzet megközelítése olyan szempontból, amely nem felel meg az ő objektív valóságának, mindig súlyos eltévelyedést, visszásságot jelent. Így például perverz dolog egy emberi drámában, amely együttérzést, rokonszenvet vagy segítő szándékú közbelépést igényel, csupán egy pszichológiai tanul1 Az „esztéta” szó itt nem az esztétikummal foglalkozó tudást, hanem a „szépleiket” jelöli. (A ford.)
