Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 2. szám - Gál Ferenc emlékezete - Gál Ferenc: "Amikor az emberfia eljön, talál-e hitet a földön?" (Lk 18,8)

54 Gál Ferenc hogy nehéz volna a vallásháború elvét alkalmazni : a politikai terület ura határozza meg alattvalói vallását. A regényírók és a szociológusok ugyan félnek attól, hogy a jövő­ben a hatolom birtokosai lélektani és technikai eszközökkel „átprog­ramozhatják az emberek gondolatvilágát, de ez a félelem nem meg­alapozott. Minden találmányt fel lehet használni jóra És rosszra, táma­dásra és védekezésre, azért az egyensúly minden helyi hullámzás elle­nére megmaradhat. Az egyházban is vannak kiemelt szempontok. Egyes korok vallási színezetét más és más meglátás határozta meg. A középkorban jelentkezett az a nézet, hogy az egyházi állami és társa­dalmi berendezkedés együttesen tükrözze Isten országának rendjét, s ezzel biztosítsa a hit fennmaradását. Ma tisztában vagyunk azzal, hogy ilyen berendezkedés nincs. Nem is lehet olyan földi állapotot elképzel­ni, amely kizárólag és teljesen elénk vetítené Isten országát. Ez az or­szág kegyelmi kovász, amelyet a látható egyház hirdet és valósít, de maradék nélkül nem fejez ki. Minden kor vallásos embere a maga adottságai között éli meg és adja tovább. Az egyházban a lelkiismere­ti szabadság, a szolgálat és a megnyerés gondolata ma túlsúlyba jutott minden imponáló és triumfáló hagyománnyal, szemben. A változás mélyén azt kell meglátni, hogy bízunk a kegyelem erejében és az em­beri természet teremtett jellegében. Az élet célja és végleges megoldá­sa csak a lét teljességében, az isteni életben való részesedés (ehet. Ez a transzcendens igény minden földi telítettség ellenére jelentkezik va­lamilyen formában. Ma a történeti fejlődés olyan helyzetet teremtett, hogy a keresztény név újra tudatos hívőt kezd jelenteni, nem pedig; beleszületést egy hagyományos közösségbe. Az apostolok a jövőbe vetett bizalommal kezdték meg az evangé­lium hirdetését. Erejük abból táplálkozott, hogy a hitben megélt és megtapasztalt igazságot hirdetnek, s Jézus, az Úr küldi őket. De mi­lyen konkrét kép lebegett előttük a kereszténység jövőjét illetően? Ok a zsidó vallási környezetből jöttek, de nem vették át annak elképzelé­seit, amelyeket főleg az úgynevezett apokrif iratokból ismerünk. Ezek szerint a Messiás a mózesi törvény uralmát biztosítja a pogányok fe­lett is, és Isten országa valamilyen örökké tartó földi boldogság lesz. Az apostolok igehirdetésében az evangélium csak eszköz arra, hogy az emberek a hit és a szeretet követelményeitől áthatna készüljenek

Next

/
Oldalképek
Tartalom