Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 2. szám - Gál Ferenc emlékezete - Gál Ferenc: Örök megváltásvárás
ÖRÖK MEGVÁLTÁSVÁRÁS 25 gyógyításra. Az erkölcstan is inkább csak úgy nézte a bűnt, mint egyes tettet, nem úgy, mint elesett természetünk botladozását. Nem csodálkozhatunk tehát, ha még egy olyan rendszerező elme is, mint Teilhard de Chardin, a bűnt és a megváltást egyszerűen kihagyja filozófiai és teológiai világképéből. Az igehirdetésben egyre jobban tapasztaljuk, hogy a megváltás is olyan vallási „fogalom”, ami nem váltja ki a tőlünk feltételezett visszhangot az emberekben. Korunk életfelfogását az önbizalom jellemzi, nem az elesettség tudata. A világ szervezhető, az erők alakíthatók irányíthatók, összefogással a lehetetlennek látszó célt is elérhetjük. Ez az optimizmus fölöslegesnek tartja az isteni beavatkozást és nem is hagy neki helyet. Az a látszat, hogy hitből nyert létbiztosságot más eszközökkel is el lehet érni. A tudomány és a technika bámulatos eredményei minden reményre feljogosítanák. Még a belső lelki ürességet sem kell okvetlenül a hit tanításával és vigasztalásával kitölteni: az irodalom, művészet, bölcselet vagy a szórakozás lelki táplálékot is nyújt. Ami még megoldatlan probléma, az legföljebb csak a fejlődés alacsonyabb foka. A valláslélektan sok művelője tartja, hogy a megváltás vá- rása ott alakult ki, ahol a népek elnyomatásban éltek. A lélekelemzés és a mélylélektan igyekszik megszabadítani az embert nyomasztó érzéseitől. Tudományos módszereket dolgoznak ki arra, hogyan kell levetkőzni a bűntudatot, hogyan kell megtalálni önmagunkat, hogyan tehetünk szert belső integrációra, egyéni teljességre. Kétségtelen, hogy ilyen környezetben a régi szavak emlegetése nem elegendő. Amikor a figyelem az ember nagyságára terelődött, a Megváltó művét csak akkor fogják értékelni, ha meglátják benne az emberi élet igazi megoldását. Történeti tapasztalás Az élet újabb lehetőségeiről szóló kijelentések nem tüntetik el a bajt, szenvedést és elégtelenséget, amit minden kor átél, mint eleven valóságot. Jellemző, hogy az egyes nemzedékek saját korukat hajlandók rossznak, dekadensnek tekinteni a dicső múlttal vagy a boldogabbnak ígérkező jövővel szemben. Az ember a vallástól függetlenül
