Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 2. szám - A remény nem csal meg - Henrici, Peter - Bolberitz Pál (ford.): A remény mint keresztény életforma

6

jelent, hanem az idő tartalmát” (a görög kronosz és kairosz ellentéte, ITesz 5,1-3: Az Úr hirtelen, váratlanul jön), és akkor mondhatták, hogy a keresztény jövő ketté ágazott: egyrészt reméljük teljes megváltásunkat Krisztus második eljövetelekor a világ végén, és másodszor tudjuk, hogy a keresztény jövő magában foglalja az Evangélium fokozatos elterjedését, s így az is a remény tárgya.

Mindkét vonatkozásban valódi reményről van szó. Hiszen Isten országának elérkezését nem az időben, sem az idők végén nem tudjuk kiszámítani, sem előidézni, hanem csak remélhetjük. Ez különben Jézus igehirdetésének is a magja, ahogy kitűnik számos példabeszédéből, amelyek Isten országáról szólnak, s még inkább a farizeusokkal való szembenállásból, akik úgy gondolták, hogy a törvény aprólékos megtartásával siettethetik Isten országának megvalósulását. Jézus kijelentése egyben ellene mondott az apokaliptikus spekulációknak, amelyekkel ki akarták számítani Isten országának eljövetelét (Lk 17,20). Különben Jézus igehirdetésében semmi sem annyira biztos, mint Isten országának valósága, amely az Evangélium nyelvén jelenti az örök életet, a feltámadást és az ítéletet. A teljesedés mellett nemcsak Jézus szavának igazsága kezeskedik, hanem „Isten hűsége” is, amely az egész üdvtörténeten végigvonul, mint biztosíték az ígéretek teljesedése mellett.

Jézus feltámadása a legerősebb jótállás annak bekövetkezéséhez, ami még nincs itt, vagyis a végső teljesedéshez. A keresztény ember nemcsak a „már igen” és a „még nem” közötti időben él. Léte azért keresztény lét, mert a „már igen” valóságában felismeri azt, ami még nincs itt, de ami szükségszerűen eljön, mert Isten megígérte. A keresztény hívő és a világ még nem ment át a feltámadáson, mint Krisztus. De a „még nem” bizonyos értelemben már itt van, ahogy az apostol mondja: „Krisztussal együtt feltámadtatok” (Kol 3,1-4), hiszen az ő élete működik bennünk, mint kegyelem. Ezért a keresztény élet belső tartalma szerint reményteljes élet. Nem azért, mert minden élettel együtt jár a jövőbe nézés, a jövőre irányulás - végső fokon az abszolút jövőre, Istenre -, hanem inkább azért, mert az élet éppen a kifejezett remény által válik keresztény életté. Ezt a megállapítást alkalmazhatjuk a mindennapi keresztény életben pl. az isteni gondviselésre való ráhagyatko- zásnál, a hegyi beszéd szellemében (Mt 6,25): „Keressétek először Isten országát és annak igazságát, a többit megkapjátok hozzá.” Vagy al