Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 4. szám - Krisztus az idők teljessége - Cochini, Christian - Gruber László (ford.): A papi cölibátus az Egyház korai hagyományában
78 CHRISTIAN COCHINI SJ elhatározva, hogy az első egyetemes zsinat döntéseivel teljesen összhangban cselekszik, amint láttuk, megszavazza és szinódusról- szinódusra megújítja a klerikusok teljes önmegtartóztatására vonatkozó dekrétumot, megerősítve, hogy apostoli eredetű hagyományról van szó. Ennél világosabb, a Paphnutius-féle történet igaz mivoltára vonatkozó cáfolatot nem lehet elképzelni. Egy másik, mostanában kifejtett külső kritikai érv, ami azt igyekszik meglehetősen döntő módon kimutatni, hogy a Szókratész-féle elbeszélés által előtérbe állított Paphnutius-személyiség „egy, a valós alapoktól fokozatosan elrugaszkodó, hagiografikus-jellegű, meseszerűvé lett történet terméke”. Az 1968-as idézet Winkelmann professzortól származik, aki megállapításában abból indul ki, hogy a Níceai Zsinat rendelkezésünkre álló listái egyikén sem szerepel Paphnutis neve az aláíró püspökök között. Winkelmann professzornak ez a végkövetkeztetése tudományos körökben ma általánosan elfogadott. Ezenkívül meg kell jegyeznünk, hogy ellentétben azzal, amit némelykor képviseltek, Szókratész anekdotája egyáltalán nem egyezik a görög Egyház házassággal kapcsolatos hagyományával. Először is, egyetlen Nícea előtti zsinat sem hatalmazza fel a püspököket és papokat házasságkötésre, sem a házasság gyakorlására, amelyet még a felszentelésük előtt köthettek. Ezenkívül, a Quinisextum zsinat, amelyik majd végleges formában rögzíti a bizánci törvénykezést szigorúan megtartja majd a püspökökre vonatkozó tökéletes önmegtartóztatás törvényét, miközben a felső klérus többi tagjait, akiket felhatalmaz a feleségeikkel való együttélésre, időleges önmegtartóztatásra kötelez. Nincs mit csodálkozni azon, hogy ilyen körülmények között, a 691. évi zsinat, amelyik egyébként idézi a 3. níceai kánont, nem tesz semmiféle utalást a 325.évi atyáknak arra a döntésére, amelyet Paphnutius közbelépésére hoztak volna meg, minthogy ez a döntés szabadon hagyta a püspököket a házasság gyakorlásában, a papokra és diakónusokra vonatkozó ugyanazon jogcím alapján, és közülük egyikőjüktől sem követelte meg az időleges önmegtartóztatást. A keleti fegyelemmel ennyire kevésbé összhangban lévő Paphnutius-történetet a bizánciak továbbra is figyelmen kívül hagyták (vagy legendának tartották), a
