Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 4. szám - Krisztus az idők teljessége - Cochini, Christian - Gruber László (ford.): A papi cölibátus az Egyház korai hagyományában
A PAPI CÖLIBÁTUS AZ EGYHÁZ KORAI HAGYOMÁNYÁBAN 57 mok megadják a kulcsot a komoly kutatás számára, s döntő módon megvilágíthatják az eredet történetét. Ismerjük el végre: egészen a legutóbbi időkig a közgondolkodás nem volt eléggé fölkészült, hogy a papi cölibátus apostoli eredetének gondolatát elfogadja. Ma is még sokan vannak, akik csodálkoznak, hogy egyesek miért nem utasítják vissza e gondolatot mindenféle utólagos vizsgálódás nélkül. Azt gondolják, hogy e fegyelmet csak a későbbiekben vezették be a latin Egyházban, s néha hozzáteszik, hogy az evangéliumtól, annak szellemiségétől távol álló okok miatt. Csak a keleti egyházak hagyománya nyúlik vissza az apostoli időkbe. Egyes teológusok és exegéták ugyanakkor sokkal árnyaltabb álláspontot képviselnek, megalapozottan kiemelve a cölibátus törvényével kapcsolatos írásbeli alapok (alapdokumentumok) jelentőségét, s egyáltalán nem vetik el az estleges „apostoli hagyomány” gondolatát. így a IV. század forrásokkal megalapozott fegyelme mint a kor keresztény társadalmát lassan, fokozatosan átjáró evangéliumi kovász folyamatos tevékenységének tulajdonítható fejlődés gyümölcseként értendő. 5. Ez nem mindig volt így. Az elmúlt évszázadok során számos katolikus történész, illetve teológus fogadta el a cölibátus apostoli eredetét, s írásaikban is képviselték ezt a véleményt, de nem mint hipotézist, hanem mint biztos történelmi tényt. Idézzünk néhány nevet közülük: a XVI. században a jezsuita Bellarmin Szent Róbert, tanulmányának címe: „Coelibato iure Apostolico rectissime annex- um ordinibus sacris”; Cesare Baronio, az „Annales ecclesiastici”; Stanislas Hosius bíboros „Confessio catholicae fidei cristiana” c. művének 56-ik fejezetében foglalkozik e kérdéssel. A XVII. századból az oratoriánus Louis Thomassin „Ancienne et nouvelle discipline de l'Église catholique touchant les benefices et les bene- ficiers” c. műve, és a szentek életrajzaival foglalkozó Johannes Stiltinck „Acta sanctorum”-ban megjelent két értekezése. A XVIII. századból a jezsuita Francesco Antonio Zaccaria nagy értékű két kötetes apologetikája; s végül a XIX. századból Roskoványi Ágoston hatalmas munkája, mely korlátái ellenére is igen értékes vonatkoztatási mű. Valamint említendő a német orientalista Gustav Bickell két cikke, melyekben Franz Xaver Funkkal helyezkedik
