Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - A remény nem csal meg - Scheffczyk, Leo - Kovács Ervin (ford.): "Képviselés" és a pap küldetése
72 Ez az esemény mindenekelőtt Isten szentháromságos életében valósul meg. Miközben az Atya időtlen történésben nemzi a Fiút, megosztja vele saját lényegét, saját lényegével nála van. így felállítja saját lényegének képmását, aki mint képmás szembeáll az Atyával, vagyis a nemző Atyától különböző másik személy. Tehát, már a Szentháromság is csak a személyek kölcsönös cseréjében és kölcsönös szeretetátadá- sában létezik. Mindegyik személy a saját lényegével a másik személy helyébe lép és így a másik személy „alkotórészévé” válik. A Szentháromság személyei az egymásba való átlépésben, az isteni lényegnek ugyanezen lényeg egyes hordozói közötti cseréjében „állnak fenn”, amennyiben ilyen szemléletes képet itt egyáltalán használni lehet. Az egymásra irányultság és az egymásért valóság e folyamata a szeretet eseménye. Minden képviselés-eseménynek ősképe, még akkor is, ha a mi gyenge értelmünk ezt az ősképet nem képes teljesen átlátni. Már könnyebben tudjuk felfogni a képviselés struktúrájának folytatását Isten külső tevékenységében, mindenekelőtt és alapvetően a teremtésben. Ha csak Isten egyszeri tettéről beszélünk, amely a semmiből előhívja a teremtményeket, akkor nem fejeztük ki teljesen a teremtés titokzatos folyamatát Azt is be kell látni, hogy ezen egyszeri tett alapján a teremtett világ nem tudna létben maradni és ellenállni a semmi vonzásának. Ezért Isten teremtő erejével folyamatosan fenntartja a teremtést. Mint immanens Isten belép a teremtett világba és folyamatosan megőrzi a teremtményeket a létben, amire ezek a teremtmények önmaguktól semmiképpen nem lennének képesek. Ez az isteni kiállás a teremtés mellett, ez a belső helycsere különösen jól látszik az ember megigazulásában és az ebből következő kegyelmi életben. A megiga- zulás akkor jut legjobban kifejezésre, amikor Isten lakást vesz az emberben. Az emberben lakó isteni élet erejéből és valóságából lépnek elő az üdvösséges tettek. Ez az erő olyat tesz az emberért és az ember helyett, amit a teremtménynek kellene megtenni, de a saját erejéből nem képes rá. Ugyanez a struktúra fedezhető fel az ember hitben bekövetkező beteljesedésében, ami nem más mint az „istenlátás”. Magyarázatot kíván azonban az, hogy miként válik Isten „megközelíthetetlen fényessége” (lTim 6,15) megközelíthetővé az ember számára. Az emberbe ugyanis átmegy valami Isten fényességéből és fenségéből, csak így lesz képessé teljesen látni Istent. Isten itt is új módon vesz he
