Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - A remény nem csal meg - Ratzinger, Joseph - Török József (ford.): Felkészítés a papságra
54 méltatlanabb a szeretetre, mint az, aki csak igényli a szeretetet, de nem adja tovább. Az ilyen ember, bármilyen ügyesen is alakul át mások kívánságára, nem más, mint puszta tükröző felület..” Bernanos elemzésében e fogyatkozás gyökeréig hatol: „Korszerű vagyok - mondogatja, olyan ember arckifejezésével, mint aki önmagáról tesz tanúságot. (...) Ám soha nem jut eszébe, hogy ily módon mindannyiszor megtagadta az örökkévaló jelet, amely őt megpecsételte.”3 Korunk nagy betegsége kétségtelenül a szűkölködés igazságban. A siker, a hatékonyság, mindenütt helyettesítették. Csaló látszat csupán, hogy az igazság elhagyása sőt megtagadása, a csoportnak megfelelésbe menekülés a békét szolgálná. Az ilyen közösség homokra épít. Az igazsággal szenvedés az igazi közösség előföltétele, amit napról napra el kell fogadni. Az igazság fölötti gyötrődésben érünk meg bensőleg, s szabadulunk meg önmagunktól, hogy szabaddá váljunk Isten számára. Az eleven kövek képe itt tér vissza ismét Szent Péter e kép belső követelményeit a 118. zsoltár 22. versével világítja meg, amely az egyik döntő krisztologikus szöveg: „A kő, mit az építők elvetettek, szegletkővé lett.” A halál és a feltámadás teológiájának részleteit, melyek ebben az idézetben rejteznek, nem itt kell kifejteni. Ám az eleven kövek eszméje már elvezetett annak felismerésére, hogy az építkezéshez szükséges az építtetés, hogy a kiszolgálatottság, a szenvedés nélkül nincs megtisztulás. Bernanos számára a szenvedés maga az isteni szív léte, a test és a lélek szenvedései, melyeket az Úr ró ránk, a legdrágábbak.”4 Az elvetett kő azt jelképezi, aki a semmitől vissza nem riadó szeretet halálos szenvedését magára vállalta, és így mindannyiunké lett - szegletkővé vált, aki a széttöredezett emberiségből élő házat, új családot alkotott. A jövendő papok szemináriumában, a papnevelés során nem akármilyen csoportot hozunk létre. Különben az a veszély fenyegetne, hogy a betagozódás mindössze a csoportnak megfelelést jelentené és az igazság áldozatul esne. Nem önmagunk által kidolgozott terv alapján építkezünk, hanem engedjük magunkat építeni őáltala, aki az eredeti modell és mindegyikünk számára elérendő modell. Vagyis a második Ádám épít bennünket, akiről Szent Pál azt mondja, hogy „él3 G. Bernanos, L’imposture, Bibliothéque de la Pléiade, 1961, 387 és 388. 4 Uo. 352.
