Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - A remény nem csal meg - Burkle, Horst - Győrffy Andrea (ford.): A remény a különféle vallásokban
23 A vallásos élmény indiai összetevői között ott van a személyes misztika is. Rudolf Otto a „bhakti’-nak ezt a jámborsági formáját indiai „kegyelmi vallásnak” nevezi. A reformáció kegyelemtanának a kereszténységen kívüli párhuzamát látja benne. Itt a reménykedő vágy az indiai istenek valamelyikével való egyesülésre irányul. Az ember többféle módon egyesülhet az istenséggel. A bhakti-t úgy határozzák meg, mint lehetséges szeretetet az istenség iránt, amit nem homályosít el a cselekvésre való törekvés, nem fejeződik ki gondolatban, sem tettekben, hanem megmarad ragaszkodásnak. Ez pedig már valamilyen halhatatlanság. Aki eléri, az tökéletes és elégedett4 A remény, amely az istenséggel való misztikus egységre irányul, lehet az abszolút léttel (brahman) való azonosság megtapasztalása. Ez éppen a joga csúcspontja. A legnépszerűbb indiai szent könyvben, a Bhagavadgitá-ban a megváltás két útja ilyen módon találkozik. Aki a brahman-nal eggyé vált, annak lelke megnyugodott, többé nem szo- morkodik, nem vágyakozik, minden létezőt egyformának néz, megéli a téljes önátadást, s az önátadás által megismeri az istenség nagyságát és kilétét. Az ismeret egyúttal egyesülés. Az abszolút, isteni brahman egyik megnyilatkozása Krisna, ezért a megváltást ígérő önátadás főleg őrá irányul. Az indiai mítosz beszél az ilyen megnyilatkozásokról. A ciklikus történéseknek és jelenségeknek megfelelnek az istenek leszállásai. Az emberek eszerint keresik az egyesülést az istenekkel. Itt van a különbség a keresztény misztika és az indiai elgondolás között. A keresztény misztika az isteni személy egyszeri, történeti megtestesülésével kapcsolatos. A vele való lelki egység nemcsak az isteni szféra általános misztikus megtapasztalása. Az apostol által említett „Krisztus bennünk” (Róm 8,10) a vele való kegyelmi kapcsolatot fejezi ki és az üdvtörténeti események hatását. Az újjászületések sorozata lezárul. Csak addig kell átmenni különböző formákon, amíg a lélek meg nem tisztul. Illetve aki már itt megtisztul, az elérkezik a végső célhoz. Az ember maga a biztosítéka annak, hogy azon cél felé halad, amelyre vágyódik. Senki és semmi nem akadályozhatja meg benne. A reménykedő maga lesz a remény alapja, a megváltás benne van a megváltandóban. Ez az önmegváltás azzal va4 J. Gonda, Die Religionen Indiens, 1963, 130.