Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Isten és császár - Ratzinger, Joseph - Török József (ford.): Az egyházi zene teológiai gondjai
66 JOSEPH RATZINGER tételezni egy olyan átalakító erőt, ami soha, semmiféle funkcionális tevékenység révén nem jöhet létre, és ami a racionális jelenen túli inspirációt, ihletettséget igényel. Hubert Jedin nemrég kimutatta, hogy a „Marcell pápa-mise jól ismert hatása a Trienti Zsinaton részt vevő atyákra nem csupán egyszerű legenda, hanem komoly történelmi alappal rendelkezik: a mű az, ami meggyőző erejű, és nem az elmélet, ami a művet csak követheti."28 Nyilvánvalóan ezekben a zsinati szövegekben szükségtelen olyan recepteket keresni, amelyek szóról szóra érvényesek minden korban. Az egyházi Tanítóhivatal más megnyilatkozásai sem haszontalanok, amelyek a szent zenére vonatkoznak. Gondoljunk csak századunkban X. Piusz, XII. Piusz és a II. Vatikáni Zsinat tanításaira e tárgyban. De a lényeg érvényben marad: a liturgia azért, hogy megközelítése és megvalósítása a hit szellemében történjen, igényli a kozmosz zenéjének művészi módon történő transzponálását-áttevését abba az emberi zenébe, amely a Tesstté lettt Ige dicsőségére szólal meg. Az ilyen zene szigorúbb szabályoknak van alávetve, mint a mindennapok zenéje: a Megtestesült Igéhez illőnek kell lennie, és a Lélekhez kell vezetnie. Az egyházi zene tehát mindig arra kötelezett, hogy újra megkeresse a sajátmaga útját, miközben két fronton vív harcot: a puritán gőggel szemben igazolnia kell a zenében történő megtestesülésének szükségességét; a mindennapival sőt hétköznapival szemben meg kell keresnie a szellem és a kozmosz útját az isteni felé. Ott, ahol ez sikerül, ez mindig ajándék; de ezt az ajándékot nem lehet befogadni előkészület nélkül, amelyben az erőfeszítés és verejtékes munka az ajándék befogadásához, elfogadásához alapot teremt. Ott, ahol hitbeli meggyőződésből kiindulva ilyen erőfeszítéseket tesznek, nem csupán valami kedves, másodlagos cselekvés megy végbe. Ellenkezőleg, mindez a keresztény élet nélkülözhetetlen, igazi értékekre nyitott dimenzióját képezi, és az ember alapvető dimenzióját, ami nélkül mind a kultúra, mind az emberiség visszavonhatatlanul elpusztul, rommá válik, méghozzá belülről történő roncsolás révén. Fordította: Török József 28 H. Jedin: Geschichte des Konzils von trient, IV. 1. Freibourg, 1975, 208. és 345.
