Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Isten és császár - Ratzinger, Joseph - Török József (ford.): Az egyházi zene teológiai gondjai
AZ EGYHÁZI ZENE TEOLÓGIAI GONDJAI 55 I. A gondok, nehézségek körképe 1. Az első, viszonylag ártalmatlan feszültség a lelkipásztori pragmatizmus és a művészet abszolút felé törekvése közötti, ősi, feloldhatatlan ellentétből származik. Ez a szembenállás mindig létezett és a továbbiakban is létezni fog. Elég Szent Jeromos kirohanásaira utalni a a művészek hiúsága ellen, vagy a salzburgi érsekre, aki előírta Mozartnak a liturgikus kompozíciók maximális hosszúságát. A két különböző kívánalom közötti eltérés ugyanaz marad. Meg kell látni mindkettő jószándékát és megtalálni azt a pontot, ahol e kívánalmak találkozhatnak. A liturgia közösségi „cselekmény”; a kivitelezés lehetősége és érthetősége a liturgia alaptörvényeihez tartozik. A művészet, bizonyos szempontból az elit „cselekménye", amely szívósan ellenáll a tőle idegen szabályok korlátái közé szorításnak. Tehát létezik az egyházi zenéhez szorosan kapcsolódó konfliktus, amely azonban termékeny lehet, ugyanis az egyházi zene mindig visszautal arra a belső egységre, amit soha nem szabad szem elől veszíteni: a liturgia nem csak közösségi „cselekmény", hanem „ünnep” is.2 A „lakoma” elméletének 3 hangoztatói itt tévednek, mert ezt a lényegi vonást, ezt az ünnep-jelleget elhanyagolják; igazi, mély értelmét elhomályosítják, ahelyett, hogy világossá tennék. A liturgikus cselekmény, mint ünnep a ragyogásból táplálkozik, és ezért segítségül hívja a művészet átalakító, nemesítű hatalmát. Igen, a liturgia a művészet igazi szülőotthona, a művészet innen kiindulva kapta meg antropológiai szükségszerűségét, vallási legitimációját. De megfordítva, most azt is el lehet mondani, hogy ott, ahol nincs többé igazi ünnep, a művészet visszaszorul a múzeumba, pontosan legnagyszerűbb megvalósulásaiban. A művészet ekkor abból az emlékből él, hogy az ünnep valaha létezett és csupán a múlthoz kapcsolódik. Az ünnep azonban nem létezik liturgia nélkül, az ünneplés képessége nélkül. így végső soron a művészet visszatér a liturgiához; úgy él, hogy önmagát szünet nélkül az ünnepi liturgia szolgálatába állítja, és belőle újjászületik.4 2 J. Ratzinger tanulmánya az ünnepről, Communio, III., 6., 35-44. 3 J. Ratzinger tanulmánya az „Eucharisztia mint puszta étel" elméletről, Communio, II., 5., 21-32.
