Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 4. szám - Istennek adott válasz - Scheffczyk, Leo - Kovács Ervin (ford.): A cölibátus, mint a papi élet és szolgálat formáló ereje

70

LEO SCHEFFCZYK

érvekkel végezték, s ezek ma már csak elutasítást váltanak ki. Például eleinte utaltak a kultikus tisztaságra,3 a „szent” iránt érzett félelemből fakadó önmegtartóztatásra (continentia),4 vagy a korai középkorban az egyházi javak egybenmaradásának biztosítására.5 6 7

Az elégtelen megokolások, néhány részérv hamissága ellenére, az Egyházban mindig megvolt az a (gyakran nem eléggé hangsúlyozott) hit és értékítélet, miszerint a cölibátusnak végső soron természetfölötti, kegyelmi alapja van, s ezt az Evangéliumban és Krisztus példájában fedezhetjük fel.5 (Vö.: Mt 19,12; 22,30. lKor 7,6-11, 25-38.) Ter- tullianus/ azzal érvelt, hogy a pap Istennel köt házasságot és az örökkévalóságnak szenteli önnönmagát.8 9 Számos történelmi tanúbizonyság értékelésének során jutott el J. A Möhler (t 1838) arra a meggyőződésre, hogy a cölibátus (majdhogynem) feltétlenül szükséges. (Életrajza egyébként fényes bizonyíték a cölibátus eszményének győzedelmes erejéről egy ellenszegülő korszak közepette.) Möhler természetesen ezt abban az értelemben gondolta, hogy minden elindulás, amely keresztény alapelven (Isten emberré válása és kegyelem) nyugszik, szükségképpen és következetesen a megvalósulás felé tart, amint a Krisztustól eredő és dicsért nőtlenség is.

A kiváló teológus nem abszolút és feltétlenül szükségességet akart állítani, hiszen ismerte a keleti egyházfegyelmet. Ennek ellenére kizárta annak lehetőségét, hogy a cölibátus csupán esetleges lenne,

3 Vö. H. Dooms, Vom Sinn des Zölibats, Münster 1954, 11 ff

4 G. Griesl, Berufung und Lebensform des Priesters, Innsbruck 1967, 199.

5 A. M. Stickler, mint fönt 32.

6 A különféle motivációkról és a patrisztika végén egyre világosabbá váló teológiailelki mag felé irányulásról írják K. Baus/E. Ewig: „Az evangélium hirdetésének szolgálatára való nagyobb rendelkezésre állás, a pap példamutató élete, aki annál hatékonyabban hirdeti másoknak az önmegtartóztatást és a szüzességet, minél meggyőzőbben éii, a pap lelki atyasága, aki a keresztség kiszolgáltatása és a bűnbánók kiengesztelése által a magasabb lelki életet közvetíti, és végül még ha inkább közvetve is, magának Krisztus papi előképének követése és papságában való részesedés". Handbuch der Kirchengeschichte ll/l (kiadta H. Jedin), Freiburg 1973, 290.

7 Vö. De exhort, castitatis, 13.

8 Ad uxorem 1, 5, vö. H. Dooms mint fent 20.

9 J. A. Möhler, Releuchtung der Denkschrift für die Aufbehung des den katholischen Geistlichen vorgeschrieben Zölibats, Freiburg 1828, új: Vom Geist des Zölibats (kiadta, magyarázta és utószóval ellátta D. Hattrup), Paderborn 1992, 94.