Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 4. szám - Istennek adott válasz - Ratzinger, Joseph - Török József (ford.): A hit mai akadályai
A HIT MAI AKADALYAI 67 küszöbölnie. A Krisztusba vetett hit két lényegi pontja az Újszövetség szerzőinél és minden idők egyházában az istengyermekség metafizikai értelemben és a húsvéti misztérium. Márpedig éppen ezek üresednek ki, vagy legalábbis veszítenek jelentőségükből. Nyilvánvaló, hogy az ilyen alapigazságok megváltozása a kereszténység más realitásait is befolyásolja (például az egyház önértelmezése, a liturgia, a lelkiség stb.). Természetesen ezek az ellentmondások, melyeket a maguk logikus ridegségében fogalmaztam meg, ritkán mutatkoznak meg ilyen nyíltan. De az irányzatok világosan kirajzolódnak és nem maradnak meg csak a teológia területén. Behatoltak az igehirdetésbe és a hitoktatásba, talán éppen a pontatlanabb fogalmazás lehetősége révén. Jelen helyzetben a krisztológia tehát meghatározó jellegű. Az egyház életében megmutatkozó többi probléma mind következmény. 3. Itt és most csak néhány szóval szeretnék utalni a teológiai gondolkodás harmadik területére, ahol a hit tartalmát súlyos elszegényedés fenyegeti. Ez az eszkatológia. Manapság a hit átadásakor, a hithirdetésben, a hittanban az örök életbe vetett hit alig játszik szerepet. Jeles egzegéta barátom egyszer arról a nagyböjti prédikációról beszélt, amit a hetvenes évek elején hallott. Az első beszédben a szónok megmagyarázta a híveknek, hogy nincs pokol, a másodikban a tisztítóhely került hasonló sorsra. A harmadik beszédben vállalkozott a legnehezebbre. Azt fejtegette, hogy nincs mennyország, hanem helyette itt a földön kell a boldogságot megtalálni. Ritka eset, hogy a jelenségnek ilyen radikális formában legyenek a hívek, mint szenvedő felek, tanúi, de a túlvilág témájától való félelem általánossá vált. Az a marxista vád, miszerint a keresztények az evilági igazságtalanságokat a túlvilág vigasztalásaival igazolják, mélyen belegyökerezett a köztudatba. A jelenlegi társadalmi feszültségek, nehézségek valóban olyan nagyok, hogy az erkölcsi elkötelezettséget szinte teljes mértékben igénybe veszik. De aki ezt az evilági morális elkötelezettséget az örökkévalóság perspektívájában szemléli, annak lehetetlen tagadnia, hogy az örök életre ebben a jelen életben készülünk föl. Éppen az örök élet az, ami az itteni élet erkölcsi feladatainak megadja a maguk elsőbbségét. De ha az ég, a mennyország nem több, mint „valami előttünk”, akkor az emberi állapot belső feszültsége (amit az állandó jóra törekvés okoz) és az egyénnek a közösségért viselt felelőssége
