Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Isten és császár - Pucelj, Jose - Győrffy Andrea (ford.): Egyház és állam
28 JOSE PC1CELJ mét és célját világítja meg. Arra is kötelezve van, hogy a felismert igazsághoz ragaszkodjék és életét az igazság követelményei szerint rendezze be. Az igazság pedig nem lehet különféle. 2. Az állam és az Egyház viszonya. Itt elsősorban az Egyház küldetését kell tisztázni. A küldetést Jézus Krisztus adta, s ez abban áll, hogy az Evangéliumot hirdetni kell minden népnek. A feladat szellemi, azért szükségszerűen az üdvösség eszközeit kell használni, s ezek messzemenően különböznek a társadalmi eszközöktől. A zsinat minden keresztényt arra buzdít, hogy szeretettel, okosan és türelemmel forduljon azok felé, akik a hit dolgában tudatlanok vagy tévedésben vannak. Mivel az Egyház küldetése kimondottan vallási, azért céljának eléréséhez nem vehet igénybe semmiféle kényszert. Amikor az Egyházról beszélünk, meg kell látni, hogy azt egyrészt Isten népe alkotja, másrészt hierarchikus tagoltsága van. Minden tag Isten népéhez tartozik, de vannak vezetők: pápa, püspökök, papok, akik a világi hívőkkel együtt irányítják az Egyház életét. Vagyis az Egyház világiakból és a klérus tagaiból áll, s ezt mindenki tudja; de külön hangoztatni kell, amikor az Egyház és az állam viszonyáról beszélünk. Ha a politikát úgy fogjuk fel, mint a közjóról való gondoskodást, akkor világos, hogy ebben az Egyház mint egész érdekelve van. „Az a küldetés ugyan, amit Krisztus az Egyháznak adott, nem a politikai, gazdasági vagy a társadalmi élet területére tartozik, s a cél, amit Krisztus eléje tűzött, szintén vallási jellegű, mégis ebből a vallási küldetésből feladat, világosság és erő sugárzik ki, s ezzel segíti a társadalom felépítését és szilárdságát” (Egyház a világban 42).7 Krisztus az egész embert megváltotta, annak testi-lelki dimenziójában. Ezért a hitnek a mindennapi élettől való elszakítása súlyos tévedés lenne. Az olyan keresztény, aki elhanyagolja földi kötelességeit, megszegi felebarátja iránt való kötelességét, sőt az Isten iránt való engedelmességet, s ezzel üdvösségét veszélyezteti. Az evilági feladatok végzésében elsősorban a világi hívők illetékesek. Az állami, a gazdasági élet és a kultúra területén a világiak autonómiával rendelkeznek, ami azonban nem jelenti, hogy a papságtól nem kaphatnának segít7 E. W. Böckenförde. in: Christlicher Glaube in moderner Gesellschaft, 15, 53.
