Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 3. szám - Isten és emberek műve - Scheffczyk, Leo - Erdő Péter (ford.): A bűnbánat szentségének sajátos üdvözítő hatása
74 LEO SCHEFFCZIK a bűnösért. Ez az értelme az általa alátámasztott követelménynek: „úgy vezekeljetek, ahogyan az Egyház, hogy az Egyház imádkozzon értetek”. Hogy mennyire lényegesnek tartották az Egyház közreműködését, az megmutatkozik a bűnbánat záróaktusának, a kiengesz- telődésnek a megítélésében. Szilárd és általános volt az a vallásos meggyőződés: amikor a püspök vagy a pap a „kulcsok hatalma” - vagyis az Egyház oldó-kötő hatalma - révén a rekonciliációt végrehajtja, vagyis a vezeklőt a bűnétől megszabadítja, akkor ebben valójában, tőle telhetőén, az egész Egyház belsőleg résztvesz. Természetesen a szentjeivel, azaz a Szentlélekkel eltelt tagjaival. A bűnbánat szentségének itt megjelenő, sajátos egyházi elemét ma tulajdonképp vita nélkül elfogadják. Jelentőségét azonban lényegében többnyire nem érzékelik, sőt félre is értik. Ez történik, ha azt állítják, hogy az egyházi dimenzió a közös bűnbánati istentiszteletekben vagy a bűnbánati áhítatokban jobban kifejeződik, mint az egyéni gyónásban. Ez az állítás, a szentségi teológia aspektusából, tévedést tartalmaz. Mem tagadjuk az ilyen vezeklő gyakorlatok közösségben történő végrehajtásának pozitív és fontos voltát, de azt kell mondanunk: A bűnösök közössége azoké, akik a bűnbánati istentiszteleten „ex definitione” együtt vannak, könyöröghet ugyan az Istenhez a bűnök elengedéséért, és elnyerheti - a bocsánatos bűnök - elengedését. Azonban a bűnösök nem reprezentálják a „szentek Egyházát”, amely egyedül jogosult résztvenni a bűnök elengedésében. Így már ezért is - de több okot is felsorolhatnánk - azt az érdekes, de vitathatatlan konklúziót vonhatjuk le, hogy a bűnbánati istentiszteletben a bűnbánat lényegi, egyházi aspektusa nem fejeződik ki. Jellemző, hogy az evangélikus teológusok körében, akik közül számosán heroikus küzdelmet vívnak a személyes gyónás visszaállításáért, felbukkan annak elismerése, hogy az egyházi tényező abban a tettben nyilvánul meg leginkább, amelyben a bűnös őszinte kíméletlenséggel az Egyház papja elé áll. „Ahol a gyónást gyakorolják”, és ahol „minden hívő testvéréről tudja, hogy az személyesen gyónik, ott létrejön a közösség”. Ezt elismerte D. Bonhoeffer is: „A testvérben, akinek bűneimet bevallom, és aki bűneimet megbocsátja, az egész közösséggel találkozom". Ez annyit jelent, hogy egyházi szempontból a szentségi' gyónásnak olyan egyedülálló jelentősége van, amelytől végeredményben a bűnbánati áhítat is értelmét nyeri, nem pedig
