Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 3. szám - Isten és emberek műve - Scheffczyk, Leo - Erdő Péter (ford.): A bűnbánat szentségének sajátos üdvözítő hatása
A BÜNBÁNAT SZENTSÉGÉNEK SAJÁTSÁGOS ÜDVÖZÍTŐ HATÁSA 69 tussal (Christo intime uniuntur), az Üdvözítővel és a Pásztorral a szentségek méltó vételekor. Elsősorban a gyakran végzett szentségi bűnbánattal”. Az új Ordo paenitentiae több helyen újból ugyanezt a krisztológiai szempontot tükrözi, még ha tüzetesebb teológiai magyarázatot nem is fűz hozzá. Amit ugyanis mindenekelőtt tisztázni kellene, az a Krisztussal eggyéválás sajátos, egyedi jellege, amely a keresztség- ben létrejött Krisztus-hasonlóságtól különbözik. Ha ezt a megkülönböztető sajátosságot meg akarjuk érteni, akkor Krisztus halálát az eredeti (hamisítatlan) bibliai szemlélettel kell szemügyre vennünk. De ne azonnal a győzedelmes, a felmagasztosult és a feltámadástól sugárzó jellegét, hanem a benne rejlő lényeget. Az Isten elítélte a bűnt, amit Jézus Krisztus a mi képviseletünkben magára vett. Pál szavai szerint Isten „a bűn hordozójává tette értünk azt, aki bűnt nem ismert, hogy általa Isten igazságának részesei legyünk” (2Kor 5,21). Ez annyit jelent: mivel maga Krisztus bűntelen volt, értünk „véres engesztelő áldozatul” (Róm 3,25) adatott. O a „terhűnkre szóló adóslevelet... eltörölte, és a keresztre szögezve megsemmisítette” (Kol 2,14). Alávetette magát az isteni ítélkezésnek, természetesen egy irgalmas ítélkezésnek, amelyben Isten az igazságosságát és a szentségét is, a bűn mérhetetlen mivoltának megfelelően érvényre juttatta. Ha pedig a szentségek mindegyike az ember Krisztussá válásának módját fejezi ki, akkor a bűnbánat szentségének sajátosságát és lényegét is ebből a szempontból kell fontolóra vennünk, amit a II. Vatikáni Zsinat az „unió intima cum Christo”-val fejez ki. Ez egyesülést jelent azzal a Krisztussal, aki engesztelőként és vezeklőként alávetette magát a bűn ítéletének, és éppen ezáltal vált a bűntől való megszabadítóvá és megváltóvá. A bűnbánat drámájában tehát nem kisebb történik, minthogy a bűnös csatlakozik a szenvedő Krisztushoz. Behatol a vezeklő Megváltó érzelmeibe és tevékenységébe, jóllehet közöttük egy nagyon lényeges különbség áll fenn, mert a bűnös, másként mint Krisztus, a saját nagyonis egyéni és személyes bűneiért felel. De ez a különbség nem teheti meg nem történtté a vezeklő Krisztussal ténylegesen létrejövő misztikus egyesülést. Ennek hatására és erejéből a bűnös még bizonyos megváltói tevékenységet is kifejt és részt vesz abban. Nem csupán önmagáért, hanem a világért is. A bűn kiegyenlítése mindig egyén feletti, szociális esemény.
