Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 3. szám - Isten és emberek műve - Scheffczyk, Leo - Erdő Péter (ford.): A bűnbánat szentségének sajátos üdvözítő hatása
64 LEO SCHEFFCZIK ezért kanyarodhatunk egykönnyen tévesen egy antropomorf istenkép megalkotása felé, amely képtelen a haragvó és ítélkező bibliai Istent elviselni. De az olyan Istenről, aki már csak megbocsátni tud, jogosan, bár gúnyosan mondja Fr. Mietzsche: „öreg és lágy és puha és könyörületes” lett..."inkább hasonlít nagypapához, mint atyához”. Teológiailag mindenképpen kiegyensúlyozatlan lenne, ha a bűnbánat szentségéről szólva egyoldalúan csak Isten szigorát és a szentség ítélkező jellegét domborítanánk ki, jóllehet ez egyetlen átfogó bűnbánat-teológiából sem hiányozhat. A legfontosabb hiányosság azonban egyáltalán nem Isten szigorának és igazságosságának félreismerésében mutatkozik, hanem sokkal inkább „szent mivoltának”, szentségének a meg nem értésében. Ezen a ponton bukkan elő - még a bűnbánat szentségének az előterében - az összes válságjelenség igazi gyökere. A mai világ képtelen a szentet felfogni, érzékelni, és azt Isten lényegeként megérteni. A szent azonos a hiánytalan tökéletesség, a mindenen áthatoló sugárzás, az abszolút jó értékével. Nincsen szüksége arra, hogy a bűnt (antropomorf értelemben) büntesse vagy megtorolja. Egyszerűen eleve elutasítja. Természetéből eredően távolságot kell tartania, és le kell lepleznie az értéktelent. Minden bűn lepereg róla, miként a földi anyag részecskéi is leperegnek a nap sugárnyomásától. A válsághelyzet említett okai olyan mélyre hatoltak, és annyira árnyaltan jelentkeznek, hogy kétségünk lehet afelől, vajon ma megcáfolhatjuk-e azokat, hogy így elérjük a bűnbánat szentségének teljes elismerését. A válságjelek azonban negatív mivoltukban és ellentétként is mindenképp rámutatnak arra, hogy milyen fontos lehet az a szentség, amely sajátos lényegében - önmagában és objektiven - ilyen értékeket valósít meg, mind az Egyház, mind pedig a hívők számára. Már a múltban is meggyőződtek ennek a szentségnek az objektív értékéről. Pasztorális szempontból is (miként pl. Goethe) tudtak arról, hogy „a fülgyónás a felnőttek számára a legjobb értelemben vett továbbképző katekézis”. Ezért erre a szentségre, jóllehet egyetlen korban sem volt problémamentes, mindig különös gondot fordítottak. A mai kor szempontjait figyelembe véve, arról van szó, hogy a bűnbánat szentségének egyéni, sajátos jellegére, sőt tovább- menve, misztikus mélységének tudatára kell újra ráébrednünk. Mert a korunk Egyházában folyó minden reformkísérlettel kapcsolatban
