Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 3. szám - Isten és emberek műve - Ratzinger, Joseph - Lénárd Ödön: A liturgikus megújulás
58 JOSEPH RATZIMGER válságban lévő papok problémája. Kortársaink drámája ezzel ellentétben éppen abból áll, hogy egy reménység nélküli világban élnek, amelyik egyre jobban ki is van szolgáltatva a profanitásnak. Napjaink valóban szélesen kiterjedt vágyakozása nem valami szekularizált liturgia felé irányul, hanem ellenkezőleg, a Szentséggel való új találkozásra, olyan istentiszteleten keresztül, amely lehetővé teszi, hogy felismerjék az Örökkévaló jelenlétét.” De leleplezi a bíboros azt is, amit úgy fogalmaz meg, mint „néhány liturgikus professzor regényes régészeti babonáját, akik szerint mint betoldást, mint a hanyatlás jelét kell kiküszöbölni mindent, ami Nagy Szent Gergely után történt. A liturgikus megújulás kritériumaként nem azt kell kérdezni: Hogyan kell ennek lennie ma? - hanem: Hogyan is volt ez annak idején? Elfelejtik, hogy az Egyház él, és ezért liturgiája sem csontosodhat meg, leszűkítve magát arra, ami Róma városában történt a középkor előtt. Márpedig a középkori egyház, és számos tekintetben még a barokk egyház is, előrehaladt a liturgikus elmélyülésben, amit figyelmesen kell mérlegelni, mielőtt kiküszöbölné az ember. Tisztelnünk kell azt a katolikus szemléleti törvényszerűséget is, ami a ránk bízott örökség egyre jobb és mélyebb megismeréséről szól. A nyers és tiszta régieskedés nem jó semmire, aminthogy nem jó semmire a tiszta és nyers modernkedés sem.” Ratzinger szerint a katolikus ember kulturális élete nem szűkíthető le egyedül a „közösségi” szempontra. Továbbra is helyet kell adni a magánájtatosságnak, ami megmarad a közös imára, tehát a liturgiára irányuknak.” Az Eucharisztia: hitünk lelke A bíboros hozzáfűzi: „Úgy látszik, sokak számára a liturgia leszűkült pusztán az Eucharisztiára, amit a »testvéri lakoma« egyetlen szempontja szerint szemlélnek. A mise azonban nemcsak jó barátok étkezése, akik azért gyűltek össze, hogy megemlékezzenek az Úr utolsó vacsoráján történt kenyértörésről. A mise az Egyház közös áldozata, ahol az Úr velünk együtt és értünk könyörög, és ahol magát adja nekünk. Ez Krisztus áldozatának szentségi megújulása, amelynek üdvözítő ereje mindenkire kiterjed, jelenlevőkre és távoliakra, élőkre
