Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 3. szám - Isten és emberek műve - Armogathe, Jean-Robert - Török József (ford.): A szertartások kötelező rendje
6 JEAN-ROBERT ARMOGATHE keleti keresztény egyházakra, mert a liturgia válsága túlnő a helyi egyházak határain vagy egy rítus érvényességi területén. Erről a témáról ismételten beszéltem anglikán, evangélikus, református, ortodox és zsidó emberekkel, s a velük való tárgyalás éppen olyan hasznos volt, mint a katolikus emberekkel folytatott eszmecsere. A katolikus dimenzió. Az Egyháznak megvannak a szertartáskönyvei, de egyesek ezeket idők folyamán könnyelműen megfosztják jelentőségüktől. Egy katolikus szociológus, Mary Douglas, kimutatta ennek a leértékelésnek az egyes fokozatait: „Először elhanyagolják az egyes szertartások külső formáját, azután a vallási tapasztalásból egyéni élményt csinálnak, s végül a szertartás humanista filantrópiává változik. Csak az embert akarja bemutatni, nem Isten felé fordul. Ez az utolsó fázis, a szellem szimbolikus életének megnyilvánulását jelenti.”1 A vallási antropológia képviselői még idejében emlékeztettek arra, hogy az egyházak a politikával, a társadalommal és a kultúrával való szembenállásuk és a minduntalan jelentkező, modernségtől való félelmük ellenére mégis ősi, kipróbált szférához tartoznak, a vallás szférájához. A keresztény egyházak minden simítgatás és kozmetikázás ellenére a valóságban mégis öregek, az emberiség forrásánál születtek. Akkor, amikor a homo sapiens eltemette a halottakat és a barlangok homályos falára állatképeket, emberi kezek formáit, az élet és halál, a remény és a félelem szimbólumait rajzolta. Amikor a vallás kifejezte viszonyát a születéshez, a szexualitáshoz, a halálhoz, akkor az emberi lét legbensőbb rétegeibe nyúlt bele. A liturgikus cselekmény azt az igyekezetei fejezi ki, hogy az ember érintkezésbe akar lépni egy másik, láthatatlan és mégis felfogható világgal (religio = ami összeköt). Az egyes népeknél még ma is meglevő beavatási szertartások, bizonyos pogány kultuszok misztériumai, az áldozati adományoknál ma is megfigyelhető felajánlások nincsenek messze a keresztény liturgia jelentésétől. Nem akarjuk itt egyes keresztény szertartások és formák eredetiségét érinteni, hanem éppen ellenkezőleg, azok mély autenticitását hangsúlyozzuk, vagyis azt, hogy azok nem mesterségesen kitalált formák, hanem ősi emberi elgondolások átvételei és nagyon is tárgyilagos kifejezései. Sőt elmegyek annak az állításnak a 1 Ntural Symbols. New York, 1973. 25.
