Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 3. szám - Isten és emberek műve

2

A rövid, eufórikus évtizednek voltak aggasztó tünetei is, amelyekre VI. Pál pápa fokozott érzékenységgel figyelt fel és azonnal válaszolt, például a Hit Évében (1968) Isten népe hitvallásának ünnepélyes letételekor. A megújított liturgia sem maradt védett terület, s a hivatalosan soha jóvá nem hagyott, formai kísérletezések mellett, hamarosan jelentkeztek a tartalmi problémák. Mindezt illendő volt „gyermekbetegség”, vagy „növekedési zavar” elnevezéssel természetes jelenségnek minősíteni, és ezzel az okozott nehézségeket sikeresen alábecsülni. Azonban idővel elérkezett a számbavétel, s a tartalmi újra-fölfe- dezés szakasza. Az egybegyűjtött tanulmányok ezt a folyamatot segítik, időnként szokatlanul szigorúan, bár igazságosan fogalmazott bírálataikkal is. Jean Guitton, VI. Pál pápa személyes jóbarátja, a Péter-utód akaratából a világiakat képviselte a II. Vatikáni Zsinaton, többek között a zsinati aulában, a zsinati atyák előtt mondott beszédével. Ha valaki, akkor ő igazán elkötelezett hívő a zsinat ügye mellett. Bölcs meglátásai megfontolást érdemelnek éppen úgy, mint Joseph Ratzinger bíboros gondolatai, helyzetelemzése. Mivel a kis példányszámban megjelent műve (Beszélgetések a hitről) sokakhoz nem juthatott el, érdemes újból közölni a szent liturgiáról szóló fejezetet. A bűnbánat helyes megközelítésének alapja: Isten szentsége. A katolikus istentisztelet alapkövetelménye az Isten szentségéből forrásozó szakralitás. Enriek együttes szemlélete újabb meglátásokkal gazdagítja a figyelmes olvasót.

„Ha az Egyház csak ahhoz ért, hogy a jelenkor emberének átlagtudatához pragmatikusan alkalmazkodjék, és nem képes a misztériumokba mélyebben behatolni, akkor nincs joga és nem is tud senkit a kívánt célhoz elvezetni.” Ez a szigorú megállapítás magában foglalja, hogy az Egyház előbb Istenhez vezeti az embert, és csak ezután vissza az emberhez önmagához, aki Isten teremtménye. A helyenként szigorúnak tűnő vizsgálódé-