Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 2. szám - Egyház és fiatalság - Scheffczyk, Leo - Gál Ferenc (ford.) - Erdő Péter (ford.): Az Egyház mint Jézus Krisztust jelképező teljes szentség
AZ EGYHÁZ MIMT JÉZUS KRISZTUST JELKÉPEZŐ TELJES SZENTSÉG 59 felfogása magával hoz: Az Egyházban ott van Krisztus egész „teste”, amelyet a hívők alkotnak, s minden hívőt arra keresztelnek meg benne, hogy Krisztus maradandó megváltó művének jele és eszköze legyen. Egyúttal megmutatkozik a nagy felelősség is, amelyet minden keresztény hordoz, hiszen ő is része a teljes szentségnek. Amennyiben a hívek közössége alkotja a szentségi jelet, azért az emberek bűne és gyengesége eltorzíthatja és elhomályosíthatja azt. De ha itt még nem is alakul ki a „szeplő és ránc nélküli” Egyház, az egyes hívő számára megmarad a felelősségteljes kötelesség, hogy az Egyház jelszerűségét, amelyet ő is hordoz, tisztán kisugározza, és annak csillogását a világnak megmutassa. 3. A teljes-szentség belső kegyelme a. Az Egyház és Krisztus Amennyiben az Egyháznak megvan a szentségi jellege, ez azt jelenti, hogy a külső jel hordozza a belső kegyelmet. A kegyelem láthatatlan valóságát magában kell hordozni, hogy közvetíthesse az embereknek. Amit a jel jelképez, annak benne keli lenni és hatékonynak kell lenni. Ezeknek figyelembe vételével nem nehéz meghatározni azt, amit az Egyház, mint egyetemes szentség magában hordoz. Az Egyház Jézus Krisztus szentsége, ahogy Krisztus az Isten szentsége. A Krisztus-teste kép alapján világos: ennek a szentségnek a belső valósága maga Krisztus, hiszen „az Egyház jelképszerű, élő módon maga a minden korban jelenlévő és működő Krisztus, akinek engesztelő és megváltó ténykedését állandóan jelenvalóvá teszi és folytatja” (J. A. Mőhler). Az Egyház, mint jel ezért van telítve Jézus Krisztus kegyelmével, életével. Az Egyház szentségi jellegének kegyelmi tartalma tehát érthető, de még további magyarázat és megkülönböztetés szükséges. Így még jobban kiemelhetjük Krisztus jelenlétének titkát a maga egész gazdagságában. Ebben a megvilágításban felismerjük, hogy Jézus a szentségben nem ugyanabban a létmódban van jelen, amelyet földi életében, feltámadása előtt birtokolt. Ez a létmód a halál és feltámadás által átment a megdicsőült, mennyei létmódba, s így van örökre az Atyánál. Ebben az új létmódban, amelyben istensége és embersége elválaszthatatlan egységben marad, de amelyben emberi természete átszellemülve és megdicsőülve létezik, jelen van az Egyház is.
