Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 4. szám - Idő és öröklét Ura - D´Agostino, Francesco - Erdő Péter (ford.) - Szilvásy László (ford.): Az igazságosság, individualizmus és szolidaritás között
54 FRANCESCO D'AGOSTINO kérdését (vagyis a „jó élet”, mint igaz élet, mint egy objektív rend irányában felelős élet kérdését, amely nem az emberi szubjektivizmustól függ), üresnek vagy egyenesen ostobának tartva bármilyen reflexiót egy olyan igazságra, amely az élet architektonikus és szintetikus alapelve. A posztmodern korban, melynek eljöttéről már mindannyian meg vagyunk győződve, még ha sajátos identitásával kapcsolatban maradnak is bizonytalanságok, mindent eltölt az igazságosság új kérdése, melynek ha a megfogalmazása bizonytalan is; biztos, sőt a legteljesebb mértékben biztos saját legitimitása és ereje. Az igazságosság, úgy tűnik, fontos témája lesz a posztmodern kor vizsgálódásainak és jogosan foglalja el azt a központi helyet, amelyet a modern korban a történelmi-gazdasági dialektika tartott megszállva. A politikai filozófia és a történelemfilozófia, úgy tűnik, átengedi a terepet az igazságosság filozófiájának. 3. Hogyan szenved vereséget a modernitás Lehetetlen felülmúlni a modernitást mindössze a történelmi tévedés megállapítására szorítkozva: ha ugyanis csak a történelmiségre vonatkozó cáfolatról lenne szó, akkor az egész érvelés a modern kor logikájára irányulna, ez pedig paradox módon hasznos lenne a modernitás bátor, végső védekezése számára. Az, hogy a modernitás korszakos válságot szenved el, még nem érv ellene, csak jele a belső kiüresedésének. A politikai-filozófiai gondolkodás felhívást kapott, hogy komolyan vegye ezt a kiüresedést és dolgozzon ki új megoldási hipotéziseket a modernitás által megoldatlanul hagyott problémákra. A posztmodern kor egy olyan hipotézist kíván, mely pontos stratégia alkalmazásával egybeforrasztja a modernitás szakadásait, képes megcáfolni azt, amit meg kell cáfolni és megerősíteni, amit meg kell erősíteni. A modern kor legfőbb tévedése az volt, hogy megbontotta az emberi tapasztalás egységét. Vagyis abból indult ki, hogy van a tények feloldhatatlan összefüggésének tapasztalata, az értékeké, a lété és a szükségszerűségé. Legnagyobb ismeretelméleti érdeme a moderni- tásnak az, hogy életet adott a tudás pontos és fejlődő formái sokszerűségének (az ún. tudományoknak, amelyektől részben elválasztották