Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 4. szám - Idő és öröklét Ura - D´Agostino, Francesco - Erdő Péter (ford.) - Szilvásy László (ford.): Az igazságosság, individualizmus és szolidaritás között
52 FRANCESCO D'AGOSTINO volt. Szinte mindet az jellemezte, hogy elismerték ugyan az igazságosság érvényességét, de csupán sajátos minősítésekkel. Ez pedig feldarabolta a lényeges fogalmi egységet. Hiszen nincsenek különböző igazságosságok (vallási, politikai, történelmi, morális, nemzeti-etnikai stb.): az igazságosság vagy egyetlen, vagy nem létezik. A szó szoros értelmében az igazságosságnak az a fajtája sem létezik, amelyet a modern kor a többinél nagyobbra értékel: a szociális igazságosság. Olyan jelző ez, melyet ha szoros értelemben használunk, ez szükségtelen bőbeszédűség, szóismétlés, mivel az igazságosság akár szubjektív erényként értelmezve, akár objektív viszonylatok szövedékeként, alapvetően szociális. Ha viszont tág értelemben használják, vagyis abból a célból, hogy eleve támogatást szerezzenek valamilyen ideológiai, illetve politikai tervezetnek, akkor ezt az eljárást - Hayek figyelmeztetése értelmében - szellemileg diszkvalifikáltnak, ha nem éppen tisztességtelennek kell tekintenünk.1 Ha egy igény igazságos, nincs jelentősége annak, hogy igazoljuk a „szociális” jellegét, vagyis azt, hogy egyetlen alanytól jön vagy sokaktól vagy a társadalom összességétől. Ha egy igény a társadalom túlnyomó többségétől jön is, de igazolhatatlanul sérti akár csak egyetlen egyén alapvető jogait, ezt az igényt soha nem lehet igazságosnak minősíteni, még akkor sem, ha „szociális” jellegét el akarná ismerni valaki. A „szociális igazságosságnak” csak nagyon szoros értelemben véve lehet jelentése, nevezetesen az igazságosságnak azt a formáját jelölheti, melyet a klasszikus hagyományban „osztó igazságosságnak” neveztek, s az igazságosságnak azt a formáját jelölték vele, amelynek megtartása a kormányzókat kötelezi abban a minőségükben, amelynek alapján szemben állnak a társadalom összességével. Ám itt igen korlátozott jelentésről van szó, és ez nem rendelkezik azzal az érzelmi töltéssel, amely általában a „szociális igazságosság” fogalmának használatát jellemzi. 1 F. A. Hayek, Legge, legislazione e líbertá (olasz ford.) 302-303 o.
