Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1995 / 4. szám - Idő és öröklét Ura - Gerl, Hanna Barbara - Török József (ford.): "A bárányt sietve egyétek!" : a keresztény liturgia mint anti-extázis

50 HANNA BARBARA GERL „önfelülemelkedés” Hsak akkor megfelelő, ha jó és helyes irányban történik, ha az „egész”, amit az „énem” alkot, szilárd és teljes marad, vagyis az isteniben nem oldódik fel, nem semmisül meg. Következés­képpen Istenhez kell fölemelkednie. A nyugati világ ma még arról álmodik, hogy az „ént” elhagyja, ezt az „ént" kozmikus méretekre kiterjessze, megnyissa, hogy az „én” magába ölelje az univerzumot; vagy ezt az „ént” beieveszejtse a részegségbe, ami számos, fiatalokat' vonzó szekta célkitűzése. Ezt a részegséget a drog ideológiája, meg bizonyos keleti elmélkedési mó­dok együttese hozza létre - és a legkevesebb, hogy mindez nem ad semmit. A kereszténységnek erre a problémára oda kell figyelnie nem csupán ösztönösen, hanem az elméleti válaszadás szintjén: a meg­tévesztett, lépre csalt fiatalok és kevésbé fiatalok a nemlét részeg­ségében a lét súlyáról-felelősségéről szeretnének megfeledkezni. Ellenkezőleg, szilárdan kell ragaszkodni a fáradságosabb, ám kiegyen­súlyozottabb igazsághoz, miszerint Krisztus igája édes és könnyű - a lét (exsistentia) igája ez, amely a maga integritásában „világosságról világosságra” halad. Ez is eredményezhet extázist, ám ez a világosság extázisa és nem a démoné, vagyis az agyonhallgatott, letagadott Gonosz léleké. Ily módon az isteni ténykedés (divinum ofßcium) fényességesnek kell, hogy maradjon, az öntudat fénye és az egész közösség felé fordulva, amely tudja, hogy csakis ennek a fényesség­nek köszönheti saját arculatát. Fordította Török József

Next

/
Oldalképek
Tartalom