Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1995 / 3. szám - Hiszem a test feltámadását - Štrukelj, Anton - Andrásfalvy András (ford.): Az üldögélő teológiától a térdelő teológiáig : teológia és szentség Hans Urs von Balthasar megfogalmazásában

68 ANTON STRÜKELJ immensum) ezt az alapvető szándékot tükrözi . Mivel „az egész a részletekben" jelenik meg, az egyes alapkövek az egész építményt képviselve arra utalnak. Szent teológusok - „az Egyház oszlopai” A nagy teológusok többnyire mindig nagy dogmatikusok is voltak. Az Egyház elevenségének hivatott ébrentartói éppen azáltal, hogy életükkel az Egyház tanításának teljességéről, és a tanításban az egyházi élet teljességéről tesznek tanúságot. Mint szent teológusok voltak a „az Egyház oszlopai” és „teológiai exisztenciák (egyénisé­gek)”6. "Ezek az Egyház oszlopai teljes (totális) személyiségek: amit taníta­nak, azt olyan egyenes, mondhatnánk naiv egységben élik meg, hogy számukra az elkövetkező korokban kifejlődő kettősség a dogmatika és spiritualizmus között ismeretlen”7. Figyelemre méltó, hogy a skolasztika fénykora óta már csak kevés szent teológust ismerünk. Az első (keresztény) századokban a tanító és a lelkipásztori hivatal között természetes volt a perszonálunió (a tanító és a lelkipásztor személye egy volt) az Efezusi 4. és az 1 Korintusi 12. levelek szellemében. „Iréneusz, Ciprián, Atanáz, Cirill, Vazul, Maziánzi Gergely, Nisszai Gergely, Epifániosz, Aranyszájú Szent János, Teodoretosz, Hiláriusz, Ambrus, Ágoston, Fulgentius, Izidor: mind püspökök voltak, nem beszélve a szent egyháztanító pápákról, mint (Nagy Szent) Leó és Gergely”8. Ezek a kiemelkedő egyéniségek spiritualité, Ieur division étant le pire désastre survenu dans l'histoire de l’Église." 5 Nem csoda, hogy ezzel a fontos témával sok teológos foglalkozott: Jutta Konda, Teológia és szentség viszonya Hans ürs von Balthasar műveiben, Disszertáció, Würzburg 1989; Antonio Sicari OCD, Theologie und-Heiligkeit. Dogmatik und Spiritualität bei Hans ürs von Balthasar. Gestalt und Werk, kiadó K. Lehmann und W. Kasper, Verlag Communio Köln 1989, 191-206; Elio Guerriero, Hans ürs von Balthasar. Eine Monographie, Johannes Verlag Einsiedein 1993. 6 Theologie und Heiligkeit, Verbum Caro, 195; vö. Offenbarung und Schönheit, VC, 129; Theodramatik 11,2, Johannes Verlag Einsiedeln 1978, 256. 7 Theologie und Heiligkeit, Verbum Caro. Skizzen zur Theologie I. Johannes Verlag Einsiedeln 1960, 125-225, itt 197. 8 ugyanott, 196.

Next

/
Oldalképek
Tartalom