Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 3. szám - Hiszem a test feltámadását - Sicari, Antonio - Ternyák Csaba (ford.): Megtestesülés és feltámadás
28 ANTONIO SICARI bevezeti a megváltás tanát: Ha az isteni személy beleszületik ebbe az anyagvilágba (és láthatóvá teszi benne dicsőségét), akkor ez a világ egészen nem fordulhat el Istentől, és nem lehet egészen idegen számára. Ezért nem erőltetés az, ha az üdvösség eseményének kezdetét nagypéntekről és húsvétról előre toljuk a megtestesülés misztériumáig. A kereszt üdvösséget hozó műve már ott belekapcsolódhatott a világba, ahol az Ige a testet elfogadta és azt magáénak vallotta. Ugyanezt mutatja Mária szeplőtelen fogantatásának tétele is. Krisztus kiontott vérének hatása Máriában elő volt vételezve azzal a magasabb- rendű megváltással, hogy őt eleve megőrizte az áteredő bűntől. Mária személyében az élet fogantatása és az élet megváltása tökéletes módon fedi egymást. O mintegy belülről fogadta az eljövendő Igét a világban, aki azért jött, hogy testté legyen és így magához emelje a világot. Az Igének anyai testre volt szüksége, hogy „testté” legyen, s ezzel nemcsak anyját szentelte meg előre, hanem kimutatta, hogy minden test részese lehet az isteni életnek. A test feltámadásának gyökerét itt kell keresni. Ezzel a gondolatmenettel arra akartunk rámutatni, hogy a kriszto- lógiai misztérium egységét - a megtestesüléstől a feltámadásig - csak akkor tekinthetjük át, ha figyelembe vesszük azokat a testi vonatkozásokat, amelyeket a Fiú emberré levése magával hozott. A megtestesülésben Isten elkötelezte magát az ember testi élete iránt is, és ez Márián keresztül lett nyilvánvaló. Azért ő mintaképe a megváltott embernek. Ebben az összefüggésben akarjuk itt a döntő teológiai szempontokat elemezni. Miközben a világ megkísérelte, hogy önmagába visszavonuljon és elzárkózzék a Szentháromság elől, Isten két nyílást, két rést ütött rajta, amelyet többé nem lehetett bezárni. Az első a megtestesülés misztériuma, amelyben Mária a Szentlélek teremtő erejéből emberi életet adott az örök Fiúnak. Itt a test felvételt nyert az Igébe, és azóta a világnak szembe kell nézni egy kikényszerített és hálára kötelező, visszavonhatatlan ténnyel, egy felsőbb világba vezető kijárattal, amely bele lett állítva történetébe. Ez a tény a testté lett Ige (és vele együtt az ő Misztikus Teste, az Egyház). A másik „nyílás” a feltámadás csodájában alakult ki, amikor a kereszten megdicsőült test a sírból felemelkedett a mennybe. Ezt a