Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1995 / 2. szám - Istenről beszélünk - Kasper, Walter - Bolberitz Pál (ford.): Posztmodern dogmatika? (hozzászólás egy amerikai teológiai vitához)

70 WALTER KASPER ember számára nem értelmetlen, idegen szó, hanem létünk alapja és célja. A modern transzcendentális teológiának a posztidealista és poszt­modern gondolkodás keretében történő integrálásánál még fonto­sabbnak tűnik a pozitív történeti kiindulópontoknak az egyeztetése a teológia hagyományos és mellőzhetetlen értelmezésével. Azzal a teo­lógiával, amely valójában Istenről szóló beszéd, vagyis olyan tudo­mány, amelynek „tárgya" Isten, s minden más csak annyiban tárgya, amennyiben Istennel kapcsolatos.17 Az ilyen teológia feltételezi az igazság olyan meghatározását, hogy az valóban a dolognak és az értelemnek a megegyezése. Lindbeck igyekszik ezt kimutatni, de meggyőzően nem tudja megtenni. Hiszen ha Isten sajátos „tárgya” a teológiának, akkor a dogmatikai állításoknak elsősorban kijelentő és doxológiai jellegük van, még akkor is, ha a keresztények és egyházi közösségek magatartására másodlagos következményekkel is járnak. Ezért úgy látjuk, hogy a jelenlegi teológia legfontosabb feladata a metafizikai dimenzió visszaszerzése. Ez akkor is érvényes, ha jelenleg sok teológus - Hegel szavaival élve - nagy ívben kikerüli a metafizikát, mint valami fertőző beteget. Hiszen a hit tételei transzcendens alap és vonatkozás nélkül vagy szubjektív kivetítések, vagy társadalmi és egyé­ni ideológiák maradnak. Azok a nehézségek, hogy esetleg a hermeneutikát az ontológiai kérdésfelvetés irányában túllépjük, természetesen nagyok. Ez nem utolsó sorban H. G. Gadamer megfontolásaiban ütközik ki.18 Újabban azonban több kísérlet történik, nem a régi metafizika megújítására, hanem a régi metafizikai beállítottság visszahozására.19 Angolszász nyelvterületen hivatkozhatunk W. V. O Quine-ra20, akit Lindbeck érdekes módon nem is említ. A németnyelvű filozófiában L. B. Puntel és J. Simon az igazság közlési elméleteinek kidolgozására vállalkoz­tak.21 Elsősorban R. Spaemenn és tanítványai járultak hozzá a pusz­17 Aquinói Szent Tamás, Summa theologica l.q.l.a.7. 18 K. Lehmann, in: Sacramentum mundi II. 862 kk. 19 W. Oelmüller, Metaphysik heute? Paderborn 1987. 20 Lásd: I. ü. Dalfert, Religiöse Rede von Gott, München 1981. 21 L. B. Puntel, Wahrheitstheorien in der neueren Philosophie, Darmstadt 1978.

Next

/
Oldalképek
Tartalom