Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 2. szám - Istenről beszélünk - Menke, Karl Heinz - Török József (ford.): Modern és posztmodern vallásosság
60 KARL HEINZ MENKE-3 címet adta: Egy jobb világ hajnalán. Benne a visszatérést ajánlja az „értelmi” tudatból, az „archaikus”, az ősi tudathoz. Ezen semmi mást nem ért, mint saját én-ünk áttételét egy szentnek nevezett természet egészébe. Az egyén egyre inkább értelmezze magát úgy, mint egy töredék az egészben. Különben C. G. Jung is beszélt az önrendelkező én-nek a kollektív tudattal szembeni alárendeléséről, hogy így az egyén bekapcsolódjék a világ és a természet egészébe. Olyan világban - amelyet Habermas ilyen könyveimmel jellemzett: Új áttekinthetetlenség - nagy a kisértés, hogy az egyén a felelősséget áttolja egy átfogó egészre, amely mindent magába foglal, de amelyet igazában kritikai értelemmel nem lehet bírálni. Az az álláspont, hogy minden mindennel összefügg, sok területen áldásosnak bizonyulhat, például a természettel kapcsolatban, de az emberi szubjektivitás bevonása a Capra által leírt hálózatba végső fokon elvezet a feltétlen egyediség (személyiség és szabadság) feladásához. Ha én egyszerűen a mindenség töredéke vagyok, akkor nem én gondolkodom és cselekszem, hanem a világmindenség. Ha az embert is úgy tekintjük, mint annak az egésznek a megjelenési formáját, amelyben minden mindennel össze van kötve, akkor előáll a nagykorúságtól való meg- fosztottság és a manipulálás lehetőségének a veszélye, s az ember sérthetetlen személyi méltósága is kérdésessé válik. Már sokfelé elindultak olyan mozgalmak, amelyek csoportokban gyakorolják az egyén felszívódását a közösségbe.3 4 Jelentkezik egy vallásossági forma, amelyet deuotio postmoderna névvel illetnek. Ennek a vallásosságnak minden formáján végigvonul egy vörös fonál, a szinte már patologikus gyűlölet minden iránt, ami abszolút, feltétlen és kötelező: akár emberi jogoknak, akár keresztény dogmáknak vagy metafizikának nevezzük azt. A nominalizmus vezetése alatt az egyén a világ feletti uralomra törekedett, s oda jutott, hogy őt magát is lehet helyettesíteni, kicserélni, alakítani, ezért mindent túlzásnak, illúziónak tekint, ami abszolút. A posztmodern vallásosság a feltétlent, az abszolútot sem az emberben, sem az Istenben nem keresi, és főleg nem a történeti eseményekben, személyekben (például Jézus Krisztusban). A Fritjof Capra által újra 3 Hugo M. Enomiya-Lasalle, Am Morgen einer besseren Welt, 1984. 4 M. Kehl, New Age oder neuer Bund? 1988, 23.
