Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 2. szám - Istenről beszélünk - Menke, Karl Heinz - Török József (ford.): Modern és posztmodern vallásosság
MODERN ÉS POSZTMODERN VALLÁSOSSÁG 57 A fiatal Luther problémája az, hogy az irgalmas Istent hogyan találja meg a maga számára, s az üdvösségért való aggódás a kolostorba vezeti. O maga írja, hogy virrasztással, imádsággal, olvasással, tanulással és sok munkával kínozta magát. Csak jóval később jött rá, hogy Krisztus nemcsak példakép, hanem kegyelem is, amit nem tetteinkkel szerzünk meg, hanem „csak” hittel. A katolikus megújulás nagy alakja, Loyolai Szent Ignác is először a cselekvésre felhívó jámborságot találta meg. Miután elhagyta a katonáskodást és Krisztus szolgálatába állt, ő is érdemeket akart szerezni: bőjtölt, vezekelt, kemény aszkézisben élt. Később nála is bekövetkezett a fordulat. Ignácnál azonban Isten már nem marad az „egészen más”, mint Luthernél, aki felé csak hittel fordulhatunk. Ő a megtestesülésben közénk jött és az Eucharisztiában nekünk adja magát. Ehhez az Istenhez már „társulni” lehet, mégpedig az általa alapított Egyházban, hiszen Jézus azonosította magát legkisebb testvéreinkkel is. Az embernek ezt a hívást kell követni. A nominalizmusból egyenes út vezet ahhoz a tipikusan újkori gondolkodáshoz, amely az emberben autonóm alanyt látott: a való világ birtokosát és alakítóját. Már az úgynevezett reneszánsz-ember sem érzi magát a kozmosz tagjának, hanem olyannak, aki szerencsés esetben „kilép a kozmosz egészéből, és büszkén fölébe helyezi magát minden teremtett dolognak” (Pico della Mirandola). Néhány reneszánszkori emlékben már megtalálható a megismerő alany és a tárgy szembeállítása, s ez az alany mindinkább autonómmá válik. Amikor Kopernikusz megjelentette művét az égi szférák mozgásáról (1543), bizonyítottnak látszott, hogy a világ rendje nincs előre megadva, hanem annak megvalósítása az ember feladata. Amikor pedig látták, hogy a régi, földközpontú világkép felborult, az ember magát tette meg középpontnak. René Descartes (1596-1650) mint minden kétséget kizáró alapelvet hirdette meg a cogito, ergo sum elméletét. Ebből a bizonyosságból kiindulva kell a világot megismerni és uralmunk alá hajtani. Az ember én-je a gondolkodó lény, tehát minden dolog ennek a kibontakozását szolgálja. Descartes százada magát a matematizálás, geometrizálás és technizálás nagy századának vallotta. Előtte már Angliában Francis Bacon (1561-1626) hirdette a mechanikus világképet, s az ember hivatásának azt tartotta, hogy analizáló és tervező értelmével uralkodjék a világ felett. A Bibliában a föld
