Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 2. szám - Istenről beszélünk - Menke, Karl Heinz - Török József (ford.): Modern és posztmodern vallásosság
Karl Heinz MENKE Modern és posztmodern vallásosság Az Egyház történetében talán csak egyetlen korszak volt, amelyben olyan gyökeres félreértések jelentkeztek a hit és a vallás, illetve az Egyház között, mint manapság. Elsősorban a reformáció előtti korra gondolunk, bár akkor a következmények mások voltak: az egyes ember bemenekült egyéni üdvözítő jámborságának tudatába, de azért nem maradhatott távol az Egyház életétől. Inkább a belső szellemi beállítottság területén találjuk meg a hasonlóságot. Az egyházi élet válságát sem akkor, sem most nem meghatározott botrányok vagy visszaélések váltották ki. Akik az Egyháztól elidegenednek, viselkedésüket igazolják ugyan a közszellemmel, az egyházi vezetés maradisá- gával, a keresztények kifogásolható életével, de bizonyos, hogy a belső elfordulást nem ezek okozzák. A hit és a buzgóság lanyhulásának oka mélyebben húzódik meg, egy bizonyos gondolkodásmódban. Gondolkodásmódnak azt nevezem, hogy minden ember benne áll az érzés és gondolkodás valamilyen történeti módjában. Az úgynevezett „zseni” egy lépéssel néha megelőzheti korát, s átéli, hogy kortársai nem értik meg, s igazában csak halála után kap elismerést. Ám az ő „előbbre levése” is csak részleges és relatív, mert nagyban és egészben ő is korának szellemiségéből él. Amikor most a modern és posztmodern gondolkodásmódot jellemezni akarjuk, abból indulunk ki, hogy a gondolkodásmódnak olyan változását éljük át, mint amilyen a középkor és az újkor átmenetét jellemezte. A következőkben ennek a két korfordulónak a keresztény hitre gyakorolt hatásáról kívánunk beszélni. 1. A via moderna vagyis a modern út és a devotio moderna. modern vallásosság. A nyugati gondolkodásban megjelenő „modern út” a skolasztikus filozófiához és az antik filozófiai „régi útjához”
