Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1994 / 4. szám - Isten örök Fia - Ratzinger, Joseph - Gál Ferenc (ford.): Jézus Krisztus ma
12 JOSEPH RATZINGER csak életében mutatkozott meg, hanem halálában is... De hogyan hasonulunk hozzá a halálban?... Mit nyerünk ezzel a követeléssel? Először az szükséges, hogy leszámoljunk korábbi életfelfogásunkkal, ami azonban csak akkor sikerül, ha újjászületünk az Úr szava által (Jn 3,5). Mert az újjászületés a második élet kezdete. De hogy ez a második megkezdődjék, az elsőt be kell fejezni. Már a megtérésben és a keresztségben magunkra öltjük halálát és feltámadását.”6 Ahhoz tehát, hogy keresztény módon kilépjünk magunkból és elinduljunk az úton, szükséges a megtérés, ami által őbelé helyezzük életünket. Ott lemondunk öncélúságunkról, hogy a misztériumra alapozzuk életünket, vagyis a Krisztussal való közösségre. De egyúttal a szeretetnek adjuk át magunkat, amely biztosítja, hogy együtt éljünk a feltámadt Krisztussal. Szent Ágoston szerint „Isten parancsait úgy kell vennünk, mint amivel bennünket is Krisztus keresztjéhez szögeznek, így van meg a reményünk, hogy vele együtt fel is támadunk”.7 így az örök élet előre megjelenik életünkben s az utat Krisztussal járjuk. 3. Krisztus az igazság. Korunk sok embere olyan kétkedéssel áll szemben az igazsággal, mint Pilátus: Mi az igazság? (Jn 18,38). Már az ókori szkeptikusok is úgy nyilatkoztak, hogy ami az egyiknek igaz, azt a másik tagadja, tehát legjobb tartózkodni mindkét ítélet kimondásától.8 Számunkra azonban az igazság és a szabadság összetartozik. Krisztus maga mondta: „Azért nem vagyunk szolgák, mert mindent kinyilatkoztatott nekünk, amit az Atyától hallott” (Jn 15,15). Ő beavatott az igazságba, ismerjük az élet lényeges rendeltetését, azért szabadok vagyunk. A nehézség ott jelentkezik, hogy korunkban sokan a tudáshoz, a bölcsességhez csak az elvilági dolgokban felmutatott jártasságot számítják. Igazi tudás az, ha uralkodunk a természet felett (Herrschaftwissen). Ebben nincs helye erkölcsnek, Istennek, örök célnak. Életünk és a világ alakításához csak saját erőnkre van szükség, nem Istenre.9 Mi azonban látjuk, hogy az olyan istenség, amely nincs kapcsolatban életünkkel, az nem Isten, hiszen nincs hatalma felettünk. Viszont ha 6 Sources chrétiennes 17, Paris 1968, 364 kk. 7 Sermo 205, PL 38,1039. 8 R. P. Martin, Pontius Pilatus, 1989, 96. 9 A. Brunner, Die Religion, Freiburg, 1956.