Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1994 / 3. szám - Isten irgalmassága - Corecco, Eugenio - Erdő Péter (ford.): Az egyházfegyelmi szabályok értéke az üdvösség szempontjából (a latin egyház hagyománya)
AZ EGYHÁZFEGYELMI SZABÁLYOK ÉRTÉKE... 63 Azok a törekvések, melyekkel a jogfilozófia az egység problémájának megoldását megkísérelte, sokfélék voltak. Mindnyájunkat annak a filozófiai rendszernek az összefüggésében kell értelmeznünk, melyet az egyes gondolkodók vagy iskolák a történelem és az emberi élet alapvető kérdéseinek megválaszolására alkottak. A nyugati gondolkodásban a görög filozófia korától fogva alapvető problémaként merült fel a jog egységének kérdése, melyet újra feltettek az újabb időkben az egyházi jog létére és jellegére való tudatosabb teológiai reflexió összefüggésében is. Ez a fajta vizsgálódás ma ká- rxonjogteológia néven ismert. Az a kérdés, amelyre a filozófiának és a teológiának már régen és ma válaszolni kell, a következő: Létezik-e ontológiai függési viszony az esetleges és változó emberi normák és a jognak egy talán létező természetes vagy isteni magasabb formája között, mely noha felette áll az emberi szabályoknak, igazolja, megalapozza azokat és kötelező erőt kölcsönöz nekik az emberi társadalom és az egyház életében. A világi vagy az egyházi jogi jelenségről az emberek általában és a keresztények is - mint Erik Wolf megjegyzi - mindig paradox tapasztalatot szereztek, mivel nyilvánvalóan ellentmondásos értékeket találtak, melyek azonban egymástól elválaszthatatlannak bizonyultak. Ilyen elemek voltak a „szabadság” és a „kényszer”. Noha az állami törvény társadalmi szerepe az, hogy garantálja a szabadságot, úgy jelenik meg, mint kényszerítő körülmény. Éppen ez teszi lehetővé, hogy valódi garanciát nyújtson. Hasonlóképpen az egyházi törvény is arra hivatott, hogy a keresztény élet, az egyház tanúságtétele egységét és hitelességét biztosítsa. Ugyanakkor gyakran úgy jelenik meg, mint a karizmatikus gazdagságot és dinamizmust gátló, korlátok közé szorított tényező. Az ember hajlamos arra, hogy vonakodjék elfogadni a jogi jelenség negatív elemeit. Erre utal az a szórványosan, de mindig újra és újra fellépő jelenség, ami a közösség életét az anarchia irányába próbálja terelni. Az egyházon belül is ez a természetes emberi ellenérzés lelhető fel azoknak a „spiritualista” mozgalmaknak a hátterében, melyek pl. elővételezték azokat a feszültségeket, melyek később a protestáns reformációban robbantak ki. A relatív és az abszolút, az esetleges és a transzcendens a részleges és az egyetemes feszültség, a történelem és az eszkatológia
