Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1994 / 2. szám - Európa lelkisége - Straub, Eberhard - Gál Ferenc (ford.): Egy ország - sok nemzet (Gondolatok az "egyesült" Európáról)
44 EBERHARD STRAUB megmaradtak, mégha olykor igyekeztek is azokat ésszerűbbé tenni, vagy az új igazgatási rendszerhez hozzáidomítani. Az egységesítő törekvés mechanizáló hatásának a történeti kiváltság mellett főleg az arisztokratikus társadalmi elv állta útját. Ez a tisztelet és a szabadság elvének számított, amit a szintén arisztokrata uralkodó nem helyezhetett hatályon kívül, ha nem akarta a kölcsönös engedmények egyensúlyára épült rendet veszélyeztetni. Még az erőskezű királynak is számolni kellett azzal, hogy olyan társadalomban, amely a becsület és tisztelet elvén nyugszik, bárki megtagadhatja a neki egyébként kijáró engedelmességet, ha egy parancs vagy rendelkezés ellenkezik a becsülettel vagy az isteni törvénnyel. Itt még aktív tényező volt az a félelem, hogy a becsületet nem szabad elveszíteni, s ez korlátozta a túlkapásokat. Európa története többek között azoknak a története is, akik nem elégedtek meg azzal a nemzeti-demokratikus követelménnyel, hogy right or wrong - my country (jó vagy rossz - az én hazám), hanem inkább olyan hazát, olyan új patria-1 kerestek, ahol a becsületet megőrizhetik. Talán a legkiemelkedőbb példája az ilyen „félelem és gáncs nélküli lovagoknak” Szavolyai Jenő, aki váltogatta urait. Francia létére olasznak mondta magát és a német császár szolgálatába állt, s kíméletlenül megalázta előbbi urát, XIV. Lajost. A németek számára - bár a nyelvüket sem beszélte - a „nemes lovag” lett, és a legkevésbé vitatott nemzeti hősök közé tartozik. A nemesség számára a „nemzeti” kérdés alig létezett, de voltak ízlésbeli kérdések az erkölcsre, a tisztességre és a becsületre vagy a becstelenségre vonatkozóan. A „jó ízlés” európai erővé vált, amely legyőzött minden határt, vidéket és különbséget, megtalálta a közös nyelvet, bármennyi dialektusra is oszlott szét. A viselkedés szépségének általános eszméje, amely a kellemet és a hajlékonyságot tükrözte, nem szorult országhatárok közé. Aki tetszeni tudott, otthon volt mindenütt, ahol mások is tetszeni akartak. Az arisztokrata világ a maga légkörébe vonta a polgári-iparos réteget is, a festőket, építészeket, ötvösöket, asztalosokat, költőket és zenészeket, hogy ötleteiket és terveiket megvalósítsák, s a nemesi felfogásnak megfelelő kifejezést adjanak. Ez magával hozta, hogy a latinitástól és a kereszténységtől fémjelezett kultúrában - amely ismert ugyan népeket és nemzetségeket, ám azokat összefogta, és ahol a nemesség nemzetek fölötti módon
