Communio, 1993 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993 / 1. szám - Az ember és az örök élet - Ambaum, Jan - Gál Ferenc (ford.): Remélhetjük-e, hogy a pokol üres?
64 JAN AMBAÜM üdvösségünkre vonatkoznék. Pedig valójában Isten nagy tetteire támaszkodik, amelyek az egész teremtést átfogják, vagyis az egész emberiség üdvére is vonatkoztatható. Amikor az üdvösséget várjuk, az a remény az egész emberiség üdvét célozza, és annyira vonatkozik rám, amennyiben én is az emberiséghez tartozom.”36 Itt tehát a remény iránya fordított. Nem az én egyéni reményemről van szó, hanem arról, hogy a remény hordozza az egyéni embert, hiszen a remény Isten nagy üdvrendi tetteiből indul ki. A kérdés, hogy az ember mások javát, illetve üdvösségét remélhe- ti-e, nem új. Már Aquinói Tamásnál értékes utalások vannak a megválaszolására.37 Elsősorban meg kell látni, hogy a reményben a célra való törekvés mellett szerepet játszik a nehezen elérhető jónak a várása (ratio arduitatis), amely egyéni lelki erőt követel. De ha az emberiséget úgy vesszük, mint egyének közösségét, akkor nem érezzük, hogy mások helyett is reménykedhetünk, mert hiányzik a személyes odaadás. De ha az emberek kölcsönös szolidaritásban élnek, akkor már más a kérdésfeltevés. Akkor a reményben levő egyéni, személyes odaadás kiterjed az Egyház szolidáris közösségére is. Az Egyházban - amely az egész emberiség üdvének hatékony jele, szentsége - a hívő emberek egyénfeletti közösségben élnek. A felebaráti szeretet által, amely Isten kegyelmében gyökerezik, az egyén a másokkal való összetartozás tudatában él. Ezért lehetséges mások üdvét úgy remélni, mint saját üdvösségünket. Akkor a másik ember örök sorsát úgy tekintem, mint a sajátomat, mert egynek érzem magam vele. Más szóval, az egyik ember buzgólkodhat a másik ember boldogságáért úgy, mint a sajátjáért. De ennek a gondolatmenetnek az előfeltétele az, hogy a szeretet erényét - amely túllépi az egyén határait - valóságnak vegyük és átéljük. Másrészt azt is számításba kell venni, hogy a reménynek ez a helyettesítő gyakorlása nem határozhatja meg a remény célját a másik számára, mert aki mások helyett reménykedik, az elsősorban Isten irgalmához fordul. Ha ezt a megszorítást elhagyjuk, akkor olyan képet kapunk, mintha a keresztény ember beleállna az újkori termelői gondolkodásba. A hit nem győz meg arról, hogy senki sem kárhozik 36 Idézve: Balthasar, Kleiner Diskurs 9. 37 S. Th. IMI, 17, 3c.
