Communio, 1993 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993 / 1. szám - Az ember és az örök élet - Balthasar, Hans Urs von - Gál Ferenc (ford.): Az ember és az örök élet
AZ EMBER ÉS AZ ÖRÖK ÉLET 47 Istenben megtalálja, olyan szeretettel, amely meghalt önmagának, hogy tiszta kegyelemből újraéledjen. Nem akarjuk állítani, hogy minden földi szeretetnek össze kell törni és kialudni, hogy Isten örökkévalóságában újra feléledjen, hiszen Isten a maga örökkévalóságából két embert már itt is örökre összekapcsolhat. De a találkozó pontjuk éppen Istenben van, és hogy életük összefusson az örökkévalóságban, ahhoz magukra kell vállaniuk minden lemondást és tisztulást. Az ember lényege szerint túlnő a földön. Hitben, reményben és szeretetben találja meg rendeltetésének mértékét. Iránytűje Istenhez igazodik, aki vonzza őt és a belőle kiáradó erővel tartja mozgásban. A felülről és a belülről való Lélek. Jézus Krisztusban az Isten emberré lett anélkül, hogy megszűnt volna Isten lenni. Amikor Isten Szentlelke erejével megárnyékozta Máriát, hogy csodálatosan foganja fiát, akkor ő mint alázatos szolgáló leány, a maga termékenységét Isten rendelkezésére bocsátotta. Amikor pedig az Istenember mint „búzaszem” a földbe hullott és a föld sötét mélyéből mint érett buzakalász feltámadt, akkor a múlandó föld is termékenységet kapott az örökkévalóságra. Tehát nem az a helyzet, hogy Isten egészen fent van, az ember pedig lent. Isten, aki mindenütt jelen van, emberré lett, magára vállalta bűneinket, leszállt a holtak birodalmába, a mélység mélyére, hogy mindent betöltsön. Ezért töltheti el most az embert isteni Leikével felülről lefelé és alulról fölfelé. Pál apostol utal arra, hogy nemcsak az ember sóhajtozik és várja a megváltást a múlandóságtól és a hiábavalóságtól, hanem Isten Lelke is bennünk kimondhatatlan sóhajtásokkal jár közben értünk. Isten éppen ezt a szavak nélküli nyelvet érti meg és hallgatja meg. A Szentlélek a teremtő és megváltó Istenben az a titok, aki a teremtést és a szabadságáért küzdő embert nemcsak felülről, az örökkévalóság oldaláról hatja át, hanem belülről is kíséri és vezeti. Ebből következik - éppen az Egyház mai nehéz idején -, hogy mi a Szentlelket felülről és könyörögve várjuk, s ugyanakkor belülről is kitörni engedjük. Mindkettőt egyszerre, hiszen ő nem jön felülről, ha nem adunk neki teret belülről. Nem fog belülről kitörni, ha úgy gondoljuk, hogy mi magunk helyettesíthetjük őt és nem kérjük Istentől. De ha szívünkben valóban helyet készítünk számára, akkor hozzánk jön úgy, hogy észre sem
