Communio, 1993 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993 / 1. szám - Az ember és az örök élet - Balthasar, Hans Urs von - Gál Ferenc (ford.): Az ember és az örök élet
38 HANS ÜRS VON BALTHASAR számára. De ha <3 ilyen, akkor én-nek mondhatjuk magunkat, mert Isten mindnyájunkat te-nek mond, s ebben az én-te kapcsolatban a Szentlélek felhatalmaz bennünket, hogy „mi" legyünk. A Feltámadott: a szenvedés és a boldogság. A világban található szenvedés elképesztő. Ott van minden élőlényben mint csalódás, gyengeség, betegség, mint saját halálunk és szeretteink halála. Méhol annyira összejön minden baj, hogy nemcsak az egyes élőlény, hanem az egész lét értelmetlennek látszik, sőt démoninak. A megrendítő kép előtt a természetes bölcselkedés naiv és hiábavaló. Minél érzékenyebb lesz az emberiség a kisemmizettek és megvetettek szenvedése iránt, annál kevésbé válnak meggyőzővé azok, akik Istent védelmezik. Arra lenne szükség, hogy Isten maga védekezzék. Egyszer meg is tette, amikor a Feltámadott megmutatta sebeit. Ezekben a sebekben nem csupán az a kevés szenvedés volt benne, amit egy felfeszített a sok ezer között három órán át elviselt, hanem benne volt a világ szenvedése: „Fájdalmainkat ő hordozta, betegségeinket ő viselte”, hiszen Isten értünk „bűnné tette” és mert életét adta engesztelő áldozatul mindenkiért. Az egész keresztény hit ezen függ, hogy „értünk, mindnyájunkért”. Azt nem látjuk át, hogy az Isten Fia hogyan tehette magát az egész világ értelmetlenséggel és elhagyatottsággal teli szenvedésének hatékony középpontjává. De biztos, hogy sebhelyeit nem úgy mutatta meg, mint a sok közül egy magán ember szenvedésének nyomait, hanem mint a világ kiállott szenvedésének jelképét. A halál és a kárhozat fölé emelkedve, mint az Istentől való eltávolodást legyőzve jelenik meg fényben ezekkel a sebhelyekkel. A zsákutcából meglett a kijárat. Sőt a zsákutca, az ellentmondás, a sötétség megrázó élménye a végén úgy jelentkezik, mint út, mint értelem, mint nyereség, mint irgalom. Szinte hihetetlen, és mégis csak hittel fogható fel. De mit értünk meg belőle? Azt, hogy minden szenvedésnek a belsejében, ahová az ember értelme nem hatolhat be, vagy ahol csak értelmetlenséget és elviselhetetlen fájdalmat él meg, ott áll valaki, aki az Isten és a világ iránt való tiszta szeretetből elvállalta az elviselhetetlen elviselését. Isten iránt való szeretetből azért, mert a szenvedés eredeténél a szabad ember nem-je áll szemben az Istennel, és kell, hogy Isten a szenvedés középpontjában az iránta való szeretetet lássa
