Communio, 1993 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993 / 1. szám - Az ember és az örök élet - Ratzinger, Joseph - Tímár Ágnes (ford.): Communio - kitűzés
28 JOSEF RATZING ER előfeltételét a közös emberi természet adja meg. Az ember azonban nemcsak természet, hanem személy is, méghozzá egyszeri, aki mindenki mástól különböző módon jeleníti meg az ember-voltot, azért a természet önmagában nem elég arra, hogy a személyek belső kapcsolata létrejöjjön. Ha most újra különbséget teszünk az individualitás és a perszonalitás között, akkor elmondható, hogy az individualitás elválaszt, a perszonalitás megnyit. A perszonalitás lényegét tekintve reláció, vonatkozás valakire. De miért nyit meg? Azért, mert túllép önmaga mélységén és magasságán a nagyobb közös felé. Csak az átfogó harmadik, akire így újra visszatértünk, tud összekapcsolni, egyrészt ha nagyobb, mint az egyesek, felettük áll, másrészt pedig belőlük való, és mindegyiket belülről érinti meg. Magasabb az én méreteimnél, bensőségesebb, mint én önmagámnak vagyok, mondta erről Ágoston. Ezt a harmadikat, aki valójában az első, nevezzük Istennek. Benne érintjük meg önmagunkat. Általa jön létre a mélybenyúló communio, másképpen nem. Egy lépéssel még tovább kell mennünk: Isten embervoltunkat magára vette azáltal, hogy maga is emberré lett. Azonban embervolta Krisztusban a Szentlélek által olyan nyitottá vált, hogy mindannyiunkat át tud fogni, és egyúttal egyetlen testben, méghozzá egyetlen közös Testben kapcsol össze. A Szentháromságba vetett hit és a megtestesülés hite, az Istennel való közösség gondolatát kiemelik a filozófiai fogalmak köréből és életünk történelmi realitásába irányítják át. Innen kiindulva az is érthető, hogy a keresztény hagyományban a 2Kor 13,13-hoz kapcsolódva a koinónia-communio éppenséggel a Szentlélek megjelölése lett. Mint konkrét kijelentést szögezzük le: az emberek közötti communio Istenből kiindulva lesz lehetséges, Aki Krisztus által a Szendétekben gyűjti egybe az embereket úgy, hogy közösséggé, a szó igazi értelmében vett „Egyházzá” tesznek. Az Egyház, melyről az Újszövetség szól, „felülről való", nem onnan „felülről”, amit az emberek teremtenek, hanem igazán felülről, amelyről Jézus mondja: „ti innen alulról valók vagytok, én felülről vagyok” (Jn 8,23). Tőle kapott nyilván az „alulról” is új értelmet, mert „leszállt az alsó földi tájakra" (Ef 4,9). A ma ajánlgatott „alulról" ekkleziológia feltételezi azt, hogy az Egyházat csak pusztán mint szociológiai képződményt tekintsék és a játékból Krisztust, mint cselekvő alanyt kihagyják, ámde így valójában nem az
