Excerpta e litteris circularibus dioecesanis ab anno 1919 usque ad annum 1938 incl. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissis
1937.
1937. — 156 — 25. 28. 2540. sz. A Kúria jogegységi tanácsának döntvénye egyházi adó tárgyában. zésüket közös beleegyezéssel a házasságkötés előtt megváltoztathatják és vissza is vonhatják. A vallási megegyezésnek a házasságkötés előtti megváltoztatása vagy hatályon kívül helyezése azonban csak azoknak az alakszerűségeknek megtartásával érvényes, amelyeket a törvény magára az egyességkötésre megszab, vagyis a vallási egyességet a törvényben felsorolt hatósági közegek közreműködése nélkül megváltoztatni vagy hatályon kívül helyezni nem lehet. Budapest, 1937. évi március hó 20-án. A miniszter rendeletéből : Tersztyánszky s. k., miniszteri tanácsos.» Esztergom, 1937 június 21. A rendes bíróságok egymástól eltérő jogerős határozatokat hoztak abban a kérdésben, hogy az egyházi adó az egyházközség ellen vezetett végrehajtás során lefoglalható-e. A m. kir. Kúria elnöke a vitás elvi kérdés egyöntetű eldöntésének biztosítását a jövőre a Te. 128. §-ának 2. pontja alapján szükségesnek találván, azt a jogegységi tanács elé utalta. A m. kir. Kúria jogegységi tanácsának 88. számú polgári döntvénye így hangzik : Határozat: Az egyházi adó (hitközségi adó) a bevett fele- kezetekhez tartozó egyházközség (hitközség) ellen vezetett végrehajtás során nem foglalható le. Indokolás: A bevett vallásfelekezetek működésének a törvények rendelkezéseiben is elismert közérdekű volta és az általuk megvalósítandó feladatok nagy erkölcsi jelentősége vezet szükségképen annak a jogi felfogásnak a kialakulásához, hogy a bevett vallásfelekezetek főképen közérdekű feladatainak megvalósítása nem csupán a magánjog, hanem elsősorban a közjog jogszabályainak a segítségével biztosítandó. Ehhez képest a bevett vallásfelekezetek vagyonának az állaga és jövedelmei, mint közjogi alapú és közjogi célú vagyontárgyak, a magánjogi forgalomképesség és ebből folyóan a magánjogi címen keletkezett tartozásokért való lefog- lalhatóság szempontjából sem bírálhatók el merőben az 1881. évi LX. t.-c.-ben, valamint az azt kiegészítő jogszabályokban foglalt végrehajtási szabályok szerint. Kifejezésre jut az említett jogelv a m. kir. Kúria 81. számú teljes ülési határozatában is (P. H. T. 31. sz.), amely kimondotta, hogy ha a perbíróság a kielégítési végrehajtást a római vagy görögkatolikus plébánia nevén álló ingatlan állagára el is rendelte, a telekkönyvi hatóság a végrehajtási jelzálogjog bekebelezése iránti 28. megkeresés teljesítését az 1881. évi LX. t.-c. 136. §-ának második bekezdése értelmében megtagadni köteles. A 81. számú teljes ülési határozat indokolása ezt a döntést lényegileg ugyancsak arra alapítja, hogy a bevett egyházi célú javakat védő törvények a közjog keretébe tartoznak, reájuk tehát a vonatkozó közjogi, nem pedig a magánjogi jogelvek alkalmazandók. Abból tehát, hogy a végrehajtási törvények nem tartalmaznak olyan rendelkezést, hogy az egyházközség (hitközség) által tagjaitól beszedhető adó foglalási tilalom alá nem esik, nem következik szükségszerűen az, hogy az egyház- községet megillető és az egyházközségi tagtól még be nem szedett ilyen adókövetelés harmadik személy javára polgári úton vezetett végrehajtás útján foglalás alá vonható. Kétségtelennek kell ugyanis tekinteni, hogy annak a kérdésnek az eldöntésénél, hogy a közjogi viszonyból eredő egyes követelésekre nézve a most említett tilalom fennáll-e és ha igen, milyen terjedelemben áll fenn, a végrehajtási törvényben foglalt vonatkozó szabályok mellett figyelembe kell venni a tételes közjognak, közigazgatási jognak és eljárási szabályoknak, tehát a közadók kezeléséről hivatalosan összeállított (K. K. H. Ö.) szabályoknak azokat a rendelkezéseit is, amelyek egyes közjogi viszonyokból eredő követelések közpolgári végrehajtás alóli mentességét kifejezetten vagy értelemszerűen megállapítják. Ezúttal a bevett vallásfelekezethez tartozó egyházközséget illető adófoglalás alóli mentességének a kérdése lévén a döntés tárgya, vizsgálandó elsősorban ennek a közszolgáltatásnak az állandó bírói gyakorlatban szem előtt tartott az a jellege, amely szerint az egyházközségi adó valóságos közadó, különös tekintettel arra, hogy e szolgáltatás alapja az egyházközség és tagjai között fennálló közjogi viszony, a szolgáltatás célja pedig az egyházközség fenntartásához szükséges anyagi eszközök biztosítása, tehát közszükséglet kielégítése. Az egyházközségi adónak nyilván ezt a jellegét veszi alapul a K. K. H. Ö. 42. §-ában foglalt az a rendelkezés is, amely az egyházközségi adóra nézve a közadók módjára való behajtást abban az értelemben teszi az egyházközség részére lehetővé, hogy a taggal szemben a szolgáltatás kényszer útján való kielégítésére a bírói végrehajtás útján való eljárás teljes kizárásával egyedül a behajtásnak az előbb említett módozatát szabja meg. Hogy az egyházközség az előbb említett köz- igazgatási rendelkezés mellett sincs elzárva attól, hogy a jogerősen megszabott egyházközségi adót az idézett összeállításban megjelölt közigazgatási
