Circulares litterae dioecesanae anno 1950.
IV.
H — séges különféle kegyelmeket. Egyeseket rendkívüli módon, sőt egyes kivételeseket szinte akaratuk ellenére vezet a hitre. Szent Pál csodás megtérése így történt. A pogány népekhez pedig hithirdetőit küldi. 2. Ha az ember elérkezett a hitre, rövidesen tapasztalja az Úr Jézus megállapítását: „ . . . boldogok, akik nem láttak és hittek.“ (Ján. 20. 29.) aj A hit az értelemnek égi szemet ad. A hívő ember nagyra becsüli a tudományt és annak minden erőfeszítését. Örömmel látja, hogy az emberiség megfogadja a Teremtőnek ősszüleinkhez intézett buzdítását: „. . . töltsétek he a földet, s hajtsátok uralmatok alá; uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, s minden állaton . . .“ (Móz. 1. 1., 28.) Büszke arra, hogy az Isten-adta értelem fényével behatol az anyag és az élővilág titkaiba ; hogy megismeri az igazságok összefüggését és csodálatos rendszerét; hogy fölfedezi azokat a gondolatokat és törvényeket, amelyeket a végtelenül bölcs Isten a különböző lényekbe és történésekbe rejtett. Azt is tudja azonban, hogy az ember könnyen téved tudásában, különösen, ha valamely irányban elfogult. Könnyen téved, mert akármilyen nágy legyen is tehetsége és ismereteinek tömege, mindig csak részeket ismer meg a világmindenség gazdagságából. Tudása olyan, mint az éjtszakában fölvillanó reflektor, amelynek fénykévéjében élesen látni mindent,ide a fényen túl annál feketébb a sötétség. Az ember élete rövid ahhoz, hogy akárcsak egy irányban is teljes tudást szerezzen magának. Ez a magyarázata annak, hogy a tudomány megállapításai ritkán maradandók. A komoly7 tudomány valamikor lapos tányérnak képzelte a földet; csak nagysokára kezdte sejteni, hogy' gömbalakú, és hogy7 nem a nap kel tel és nyugszik, hanem a föld forog- engedelmesen a nap és saját tengelye körül. Es ki merné mondani, hogy ezzel földünk helyzetét végleg tisztáztuk? A hit igazságai nem ilyenek: azokat attól kapjuk, aki minden igazság forrása. Aki mindent tud és mindent lát. Az igazság az ő gondolata; az ember is, a világ is az ő alkotása. Amikor tehát hiszünk, Isten szemével nézünk és ez hihetetlen mértékben kiterjeszti látásunk körét; a természetes tudáshoz képest elképzelhetetlenül kitágítja világunkat. A tudás legfőkép a jelent vizSgálgatja ; a múlt alig árul el neki valamit, a jövőbe pedig kevéssé tud bevilágítani. A hit kiegészíti ismereteinket a kezdettel és véggel, de még a jelenvalóknál is elhagyja a felszint és a mélybe hatol. Kiegészíti tudásunkat a kezdettel, mert feleletet ad arra a kérdésre, hogy honnan a világ és honnan jöttünk mi. A hit megismertet a világ és az élet központjával, Istennel, és lollebbenti a fátyolt Isten legbensőbb életéről is. Bemutatja őt, aki Atya, Fiú és Szentlélek. Bemutatja a teremtés fenséges munkáját és a gondviselés melegségét. Megismertet a Fiú megtestesülésével és megváltásával. Ráirányítja a figyelmet a Szentlélek megszentelő és segítő munkájára. Isten az emberi élet világító, melengető és termékenyítő napja. Szegény ember az, aki nem tud e napsugárról és sötétben robotol. A hit kiegészíti tudásunkat a jelen élet alaposabb megismerésével. Biológusok, orvosok, lélektannal foglalkozók például állandóan kutatják az embert. Sok dolgot megállapíthatnak róla, de a kinyilatkoztatás nélkül nem ismerhetik meg teljesen. Az istengyermeki, a természetfeletti élet, a bünbe- -esés, a megváltás ismerete nélkül csak tapogatódznak az ember körül; észreveszik titokzatosságát, de teljes világosságot csupán a hit gyújt. A jövő irányában is a hit épít tovább. Azt a kérdést, hová tartunk, minden valamirevaló ember fölveti, de sokan végső pontnak a sír sötét mélyét látják. A hit föltár a jövőből annyit, amennyit egy emberhez méltó élet leélésére tudni kell. Megmondja, hogy Isten a földi élet után hazavár; még közelebb akarja emelni magához azt, aki megállta helyét a földi élet próbáján. A hittel Isten még többet is mondhatna, de nem bír<