Circulares litterae dioecesanae anno 1948.
VII.
if ns{k Kr is a tus ban. Kedves Papjaink és Hiveink! A hitvallásos iskolák államosításának tervéről apostolutódi tisztünkből és kötelességünkből a közelmúltban kétszer is'megelllapitot- tűk, hogy abban, a szülők, természet jogának súlyos sebét, továbbá áss Egyház isteni, történelmi, az állam törvényeiben is biztosított iskola-- “ jogának erőszakos megtiprását lát juk. Az Egyház világos és indokolt álláspontjával szemben érveket felhozni nem tudnak, még csak meg sem próbálják; e helyett a kérdést mellékvágányra viszik. Elismerik az Egyház múltbeli iskolai érdemeit, de most újabban - mondják - az államosítás a helyes'. Ámívannak alapelvek, amelyek fölött sohasem jár el az idő. Ilyen az egyszeregy, a Tízparancsolat, a valláscrköles, - Az érdemet, meg kell becsülni. Csak hálátlan ’fiatal szokott túladni világrahozó, felnevelő édesanyján. "Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma és mindörökké" /Szent Pál levele a Zsidókhoz 13, 8./ Hirdotik a mesterségesen megrendezett rádió-,- gyűlés- és sajtó-együttessel- á következőket: 1/ a.püspöki kar nem egységes; 2/ a püspöki karral szembehelyezkedik a vidéki papság; nem közölte a'körleveleket a, hívekkel; 3/ a körleveleket felolvasó papsággal szemben a hivek a templomban közbekiabáltak; , 4/a tani-fók nagy • lelkesedéssel megszavazzák mindenütt az államosítást;. 5/ az. állami .alkalmazottak úgy nyilatkoztai:, hogy semmi nem hiányzik magyar-földön az emberek annyiszor Ígért jólétéhez, csak az iskolák államosítása; 6/ az Egyházzal a béketárgyalás mái- elkezdődött. • ' Ezok az állítások egymásnak is ellentmondanak;- de önmagukban is ellenkeznek a valósággal., A püspöki kar egységesebb, mint kívánatosnak tartják. A tárgyalás nem kezdődött' ol; tárgyalni csak. egységes püspöki karral lehet. Eines tudomásunk a kikiáltó tt mérvben engedetlen papokról. Ha egy-kettő akadna pár 'ezerből, tudjuk,, hogy a tizenkét apostol között ís akadt egy-hűte-lon. Az ilyenek. azonban már távol vannak szószékeinktől; van, aki magas állami állásba jutott egyházi hibájáért, mint a- Bismarck- - féle német kultúrharc’Ide jón.