Circulares litterae dioecesanae anno 1948.
V.
2o 2217/1948 sz. Bózs afüzérek megáldása. 2o69 sä. Misék pro populo et ad Int. Ordinarii. 2389 sz. 1948"*as adatok. 2335 sz. Egyházi ingatlanok községi pótadómentessége. , Az apostoli Sacra Poenitentiaria-tól 8462/47 sz, á. 1948 március 1-i kelettel károm évre felhatalma- zást kaptam rózseJTüzéreknek u,n. dominikánus 'búcsúkkal való megáld ás ár a'egész Magyarőrszág területére. E fakultást a domonkosuk magyar tartományi önökének süldelegáltam, tehát ezután is hozzá lehet fordulni rózsafüzér megállási kérelemmel. Címe; Implom Lajos O.P. tartományiönök Bp, XIV. Szent Ccmonkos-u. 3. Az esetleges kétségek eloszlatása végett szükségesnek látom annak ismételt közlését, hogy az utóbbi —- időben nagyobb számban alakult lelkészségek ás expo- ziturák vezetői is kötelesek az előirt pro populo és ad int. Ordinarii ssontnieék applikálására. Téves tehát az a felfogás, amely szerint csalt akkor mondandók a jelzett szándékokra kijelölt misék, ha már plébániai rangra emelkedett a lelkészség, B szerint előadódhatnék, hogy egy-egy.egyházközségért senki sem miséznék. A régi plébános azért, mert már hozzá nőm tartozik, a lelkész azért, mert még nem' plébános. Az elmondandó szentmiséket jelzi a direktorium, az évvégi igazolásra pedig annak utolsó Lapjain található az űrlap. Egyébként utalok az 1947 évi IV. körlevél 1655» sz. alatt foglaltakra. Az 1848/49 évi szabadságharc századfordulójával- kapcsolatban elrendelem, hogy a nemzet önvédelmi harcainak jelentősebb helyi emlékeit és eseményeit fisz- __ t elendő Papjaim állítsák össze. A Historia domus számára is kívánatos az adatok ö a az elfoglalása és őzért azok oda bejegyzendők. Egyben a jubileumi év helyi ünnepségei számára megadjak a történeti alapot és hátteret. Illő és indokolt, hogy az egyházközségek ezekkel kapcsolatban^rendezzék meg kegyeletes megemlékezésüket. A szabadságharc jelentős része főegyházmegyénk akkori területéhez fűződik: Pozsony, Budapest, Komárom Lipótvár, Kagysalló, Pered stb. A Duna mellett vonult ■ fel ismételten a honvédhadsereg, de a távolabbi helységek is meghozták hazafias áldozatukat, amelyek folytán a plébániák és egyházközségek kegyeletes megemlékezésüket illő és indokolt, hogy megrendezzék. Ezek a helyi vonatkozások lehetnek: valamely csa- ■ ta' a vidéken, a hősi halottak pihenőhelyej nemzetőrök, honvédek részvétele a szabadságharcban a plébánia fiatalságából, fogságot szenvedettek, valamely sás sió,. —— feljegyzés, stb. Elvi jelentőségénél fogva közlöm az Esztcrgem-Ko-, márom vármegye közigazgatási bizottságának az esztergomi Szent Anna plébánia földadó elleni fclebbezősében 1948 január 29-én 65/1948 kb szám alatt hozott követ- .kező határozatot: "Határosat. Esztergom-K;márom vármegye közigazgatási bizottságának adóügyi bizottsága az 1948 január 29~éii tartott ülésében az esztergomi pénz- ügyigazgatőságnek az esztergomi Szent Anna plébánia földadója ügyében hozott 18.271/1947.-V.ss. elutasító határozata ellen a pénztigyninisstóriumhoz előterjesztett felebbazósot a K.EeH.Oe lo2.§-ának /2/ bekezdése__