Circulares litterae adioecesanae anno 1945. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae

XV.

68 3478. sz. A tanulóifjú­ságnak a kivonulások­tól való távol­tartása. 530. i. sz. Népiskolai tanítók visz- szatérése fogságukból. 3784. sz. Trianoni ha­tárokról visszajött egyházi sze­mélyekről jelentés. Miheztartás végett köziöm a Magyar Kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 51.711/1945. számú szept. 27-i rendeletével kapcsolatban ugyanazon számhoz okt. 9-én a kerületi főigazgatósághoz kiadott utasítását: „További sürgős intézkedés végett fel­hívom Főigazgató Urat, hogy f. évi szept. 27-én kelt 51.711/1945. V. K. M. szám alatt intézkedtem a tanulóifjúságnak a pártpolitikai élettől való távoltartását illetően. Ezenkívül — tekintettel, hogy a tanuló- ifjúság az elmúlt esztendők folyamán és előreláthatólag a most folyó esztendő fo­lyamán is a tanulmányi téren nagy nehéz­ségekkel fog megküzdeni — szükségesnek tartom az ifjúságnak minden nem szorosan az iskolai élettel összefüggésben álló testü­leti kivonulástól, díszgyűléstől, stb. való távoltartását. Budapest, 1945. évi október hó 9-én. A miniszter helyett: Bereczky Albert s. k. államtitkár“. Sok népiskolától érkezett már hatósá­gomhoz jelentés fogságba jutott népiskolai tanítók visszatéréséről. Egyes iskolák azon­ban vagy nem tettek jelentést erről, vagy hiányosan közölték a vonatkozó adatokat. Az adatok összeállításának teljessége végett felhívom főegyházmegyém területén működő mindazon róm. kát. népiskolát, melynek tanítói közül valaki hadifogságba esett vagy más jellegű fogságba jutott, hogy haladék­talanul jelentse az iskolaszéki elnök útján a főegyházmegyei főtanfelügyelőségnek a következő adatokat: 1. A fogságot szenvedő tanító neve, ál­lása és állandó lakhelye. 2. Hol, mitől meddig volt fogoly ? Lehe­tőleg naptári kelet szerint. 3. Melyik táborból, illetve honnan és mikor bocsátották el milyen indokolással ? 4. Mikor érkezett vissza állandó lakó­helyére és mikor kezdte meg tanítói műkö­dését ? Ezen jelentést akkor is meg kell tenni újból, ha ez a f. évi XI. sz. főegyházmegyei körlevélben 2459. szám alatt közölt rendel­kezés szerint már megtörtént. A vallás- és közoktatásügyi miniszter sürgősen tájékozódni óhajt a trianoni ha­tárokon túlról 1944. év szeptember havától átjött összes lelkészek, szerzetesek és szer­zetesnőkről, akik azóta is itt élnek. Kérem tehát a főegyházmegye összes plébánosait, ill. lelkészeit, hogy plébániájuk minden ilyen egyházi személyéről postafordultával a Fő­egyházmegyei Hatósághoz jelentést küldje­nek be. A jelentés a következőket tüntesse fel: 1. A trianoni határokon túlról jött egy­házi személy neve, születési és régi műkö­dési helye (község, vármegye, trianoni ha- tároninneni vagy túli terület) és annak mi­nősége (lelkész, teológiai tanár, hitoktató, segédlelkész, szerzetes, szerzetesnő). 2. Mikor távozott az illető működési helyéről ? 3. Kiutasítás esetén a kiutasító hatóság megnevezése és a kiutasítás indokolása. 4. A menekült (kiutasított) egyházi sze­mély jelenlegi beosztása. A körleveleknek előállítási költségei any- nyira megnövekedtek, hogy — fedezet hiá­nyában — kénytelen vagyok elrendelni, hogy minden plébánia, illetve önálló lelkész­ség pótlólag ez évre még 3.000 P-t köteles a főegy'názmegyei hivatalnak a mellékelt be­fizetési lapon egy héten belül megküldeni. Az egyes előfizetőket a pótlék beküldé­sére nem kötelezem. A jövő évi körlevélre előfizetési előlegül a plébániák, önálló lelkészségek részéről egyidejűleg szintén 3.000 P, az egyesek ré­széről pedig 1.000 P összeg küldendő be. A Directoriumnak alapárát 2 P-ben ál­lapítom meg, mely a könyvárak mindenkori szorzószámával időzítve küldendő be. Jelen­leg a szorzószám 1000. Ez is ez alapon már most utalható be ide a körlevéldíjakkal a mellékelt D jelzésű befizetési lapon. A budapesti hittanároktól és hitoktatók­tól a hittanárok érseki főbiztosa, illetve a hitoktatási felügyelőség fogja az esedékes díjakat levonni és a Főegyházmegyei Hiva­talnak megküldeni, ezért nekik csekket nem mellékelek. A plébánia hivatalok, templomok, kápol­nák és egyéb intézmények számára külön szükséges Directoriumok és Körlevelek az előfizetési díjak ugyancsak haladéktalanu történő beküldése ellenében továbbíttatnak a jelzendő pontos címre. Plébániahivata­lok, illetőleg templomok számára az előfize­tés a templompénzíár terhére eszközölhető A Directoriumból nagyobb példányszám áll majd rendelkezésre a budapesti érsek helynökségi hivatalban azok számára, akit. azt ott óhajtják a jelzett áron beszerezni. Tanácsos, hogy az egyes esperesi kerü letek, vagy vidéki részek küldönc útján ve gyek át akár a főegyházmegyei hivatalban 3685. sz. Rendelkezés a Körleve­lekről és Directoriuw- rój. I '

Next

/
Oldalképek
Tartalom