Circulares litterae dioecesanae anno 1943. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae

II.

8

nagyobb érték mellé áll még akkor is, ha akár a sikraszállás, akár saját önzésének legyőzése áldozatot követel tőle. Ilyenkor tűnik ki, hogy felebaráti szeretetünk csak szavalás-e vagy valóság. Az embernek csak az az igazi értéke és eszménye, amiért áldozatot is tud hozni és lemondást, vagy erőfeszítést vállalni. Aki ma nem tud lemondani duskálkodó asztaláról, hogy a szegényebbnek is jusson, nem szereti felebarátját. Aki nem tudja áldozatul hozni a hasznot és nem tud megelégedni azzal, hogy valahogy átmentse értékeit, nem szereti felebarátját, akinek nemcsak gyarapodásra, de megélhetésre is alig telik. Aki csak magát nézi és mással nem törődik, sőt kíméletlenül átgázol a közösség érdekein, ne képzelje, hogy a felebarát szeretete lakozik benne.

És amikor az emberközösség, a haza gyötrődik nehéz sorsban, akkor a Krisztus nyomdokán járó embernek ezért is az áldozatok egész sorát kell meghoznia. A haza, mint érték, sokban az egyén értéke fölött áll. Ha veszélybe kerül, minden fiának össze kell fognia, hogy a fenyegető romlást elháritsa. Vegyük ezért egészen természetesnek, hogy a hazáért vagyont, sőt ha kell életünket is fel kell áldoznunk. Jegyezzük meg jól, hogy a népek azért élnek, mert a legjobbak, a legönzetlenebbek, a legerősebbek, a legtisztábbak feláldozzák magukat értük. Amely népnek tagjai hazájukért áldozatot hozni nem hajlandók, az már megérett a pusztulásra ; ki tartsa u. i. értéknek a hazát, ha saját fiai sem tartják annak. A hazájuk sorsát magára hagyó emberek csak későn veszik észre, hogy a haza fájának ledültével az ő levélke életük is megérett a pusztulásra. Viszont, ha nagy önfeláldozással síkra szállnának érette, áldozatukból bátorság nőne ki, az áldozathozás pedig hősökké tenné őket. Bátorrá, hősiessé és azért győzhetetlenné az a nemzet lesz, amelynek nagy számban akadnak áldozatot vállaló fiai.

Még felemelőbb, Kedves Híveim, az a telki nagyság, amely nem elégszik meg azzal, hogy a tőle várt áldozatot meghozza, hanem akár az Istenért, akár az embertestvérekért, akár a hazáért még a mások, a gyöngék, a gyávák, az árulók áldozatrészét is elvállalja és ezzel engesztelést nyújt, az emberéletben minduntalan előbukkanó g}röngeségért, nemtörődömségért és gyalázatosságért. Az idők hasonlósága ma minduntalan szemünk elé vetíti Boldog Margit nemes életpéldáját, aki egyszer már legyöngült és újra a legvégső veszélytől fenyegetett hazájáért a kötelesnél többet, az egész életét áldozza fel. De meg is menti, mert ha valaki odaadja életét akár Istenért, akár embertársáért, akár hazájáért, nemcsak a magáét menti át lelki nagysága révén az örök életre, hanem Isten akarata szerint embertársai és hazája sorsát is jobbra fordítja.

Azért ne rettenjünk vissza Kedves Híveim, az áldozatos élettől! Lehet, hogy magukban véve csak kicsiségekről kell lemondanunk, de akkor készségünk és odaadó lelkületűnk tegye azokat értékesekké. Lehet azonban, hogy nagyot kíván tőlünk az élet Ura. Legyünk erre is készen! Ez a készség természetesen nem azt jelenti, hogy áldozathozatalunk: könnyű lesz. Sokszor megremegtet a gondolat, hogy magunkról meg kell feledkeznünk, hogy a magunk testi, szellemi, lelki értékeit oda kell adnunk azért, hogy imádott Istenünk ügye diadalmaskodjék, meggyötört embertársunk felemelkedjék és szeretett hazánk új ezredévet kezdhessen. Krisztus Urunk nem mosolygott a kereszt útján és nem vette könnyelműen keserves napjait. Könny csordult szeméből, sóhaj fakadt ajkáról, a lelki szenvedés vércseppet sajtolt homlokából. Mi se egykedvűen, de ne is panaszkodva, vagy éppen ellenszenvvel vállaljuk a kikerülhetetlent, hanem a lélek készségével, szinte ajándékként fogadjuk az áldozatot és tudjunk büszkék lenni, hogy Isten méltónak tart arra, hogy tőlünk ilyen nagyot kívánjon.