Circulares litterae dioecesanae anno 1941. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
II.
14 Földi mértékkel mérve még játéknak tetszhetik Isten mindent széppé tevő és rendbe szedő bölcsessége. Szinte fájhatna is az embernek, hogy Isten csak megláttatja vele a szépséget, csak megcsodáltatja a világban megnyilvánuló rendet s aztán, ahelyett hogy részesévé tenné, pillanatok alatt elszakítja mindettől és az elmúlásba taszítja őt. A halhatatlanság hite a szépnek, a bölcs rendnek az emberre vonatkozólag is a maradan- dóság még többet jelentő értékét adja, sőt arról biztosít, hogy az ember a földi véges korlátok alól felszabadulva tudja majd igazán értékelni a végtelenül bölcs Isten műveit. Ideigvaló szemmértékkel tekintve, véges korlátok között, minden boldogítása mellett még az isteni szeretet is inkább gyötrelem volna, mint maradéktalan boldogság. A szeretet mindig az elmúlástól retteg és ennek veszélye keseríti. Mennyire kiábrándító volna, ha az embernek azt kellene látnia, hogy Isten szeretete csak egy tiszavirág életű, szinte szempillantásnyi életet ölel át. A halhatatlanság tudata biztosít arról, hogy a gondviselő szeretet nemcsak mélységében, hanem távlataiban is kimeríthetetlen. Milyen biztonságérzetet, védettséget jelent, ha az Istenhez simuló és életét Hozzá kötő ember tudja, hogy a végtelenül hatalmas, mélységesen bölcs és őt határtalanul szerető Isten mindig oldala mellett fog állni. Omoljon bár össze minden körülötte, veszítsen el bár mindent, amit az emberek értéknek tartanak, adjon bár áldozatul mindent, ami kedvesnek számít előtte, ha Isten egy örökkévalóságon át megmarad számára, mindent megtartott, mert az egyetlen igazi értéket őrizte meg. A nemzetek életében halhatatlanságról nem beszélhetünk. Csak a földi élet feladatai kívánják meg, hogy vállt vállhoz vetve, nemzetté tömörülve vegyük fel a harcot mindennel, ami az életet és a lelki értékeket veszélyezteti. Az örök életben már nem nemzetek, hanem az egyes emberek állnak Alkotójuk elé. A halhatatlanságnak azonban a nemzet életében a maradandóság, az évezredek felelnek meg. Milyen gondviselésszerű, hogy Isten a nemzeteket sem egynaposaknak teremtette. Nemzedékről nemzedékre szállnak át a szülők, az ősök, az együttküzdők tapasztalatai, érdemei és értékei. Isten gondolatai, de még inkább alkotásai nem törnek össze, hanem az egyes embereknek és a nemzeteknek egyaránt alapul szolgálnak a beláthatatlan jövő számára. Ezért nem áltatás, nem vigasztalni és bátorítani akaró üres szó a gondviselés, hanem a hívő ember megalapozott meggyőződése és egyik legértékesebb igazsága. A Mindenható, a végtelenül bölcs, a minket szerető Istent valló és a saját halhatatlanságának tudatában élő ember nem tehet mást, mint hogy meghatódott lélekkel leboruljon az isteni gondviselés előtt. És ha ezt nehéz viszonyok közt is töretlen lélekkel teszi, szinte kimeríthetetlen erőforrásokat nyit meg a maga számára. A helyesen felfogott gondviselés u. i. a valóságokkal számoló életre neveli az tjmbert. Ezért nem is várjuk, hogy minden jól és kívánságunk szerint menjen, mert egy a fontos, és ez boldogságunknak is záloga, hogy Isten akarata valósuljon meg egyéni és nemzeti életünkben. Sőt természetesnek találjuk, hogy a mi elgondolásainknak kell alkal- mazkodniok Isten terveihez. Nem is azért imádkozunk, hogy Isten megtegye, amit mi akarunk, hanem hogy mi megtegyük azt, amit 0 akar. Egyéni és nemzeti életünket nem akkor tartjuk igazán értékesnek, ha minden bajtól, veszélytől és erőfeszítéstől meg van kiméivé, mert ilyen körülmények között sajnálkozva kellene arra gondolnunk, hogy Isten talán nem méltatja figyelemre életünket és nem értékeli annyira, hogy neki tervei megvalósításában komolyabb szerepet szánna. A helyesen felfogott gondviselés benső szilárdságot és lélekjelenlétet is ad. Történjék bármi, nem veszhet el értelmetlenül életünk. Ha a gondviselés útján haladunk, olyan erő áll mellettünk, amelyet az élet látszathatalmasságai összezúzni sohasem tudnak, ahogy a legkínosabb szenvedésekkel sem lehetett megtörni imádott Megváltónkat. Bár a legnyomorultabbnak látszott az emberek fiai közt, nem tudta legyőzni semmi földi erő,
